BIZSUTÖRTÉNELEM
A BIZSU TÖRTÉNELME, avagy ékszertörténelem egy kicsit másképp
 |
Bevezetés
|
A Bizsutörténelem hírlevél szövege és képes anyaga a szerző kizárólagos tulajdonát képezi. Bármilyen formában történő sokszorozása, publikálása csak a szerző engedélyével történhet. A szerzői jogokat sértő magatartás jogi eljárást vonhat maga után! |
A bizsu XX. századi fogalom. Olyan ékszerek összefoglaló neve, amelyek nem nemes anyagokból (arany, drágakő, igazgyöngy, stb.) készülnek, hanem olcsóbb alapanyagba ágyazott drágakő- vagy gyöngyutánzat felhasználásával. Valójában azonban a bizsu már évezredekkel ezelőtt megjelent és végigkísérte az emberi történelmet egészen napjainkig. Az azonban, hogy bizonyos történelmi korokban mi számíthatott volna bizsunak – ha ismerik ezt a fogalmat – korántsem olyan egyértelmű, mint a fenti meghatározás.
A művészettörténeti könyvekben, kiadványokban nagyon kevés szó esik az ékszerekről (és az ötvösművészetről), holott éppen annyira magukon viselik a kor jellegzetes stílusjegyeit, mint az épületek, szobrok, vagy festmények. Világnézetről, szokásokról, technológiai fejlettségről mesélnek ezek a csodálatos művek. A több részből álló sorozat ebből igyekszik valamicskét megmutatni.
Az első ékszer?
Nagyon érdekes, hogy az emberiség „korával” kapcsolatos egymással versengő elméletek között talán éppen az emberi történelem legeslegelső „bizsuja” fog dönteni. A tudósok a beszédhez és a művészi szimbolizmushoz kötik az emberi létet. Ennek alapján anatómiai értelemben akár 160-200 ezer éve élhetnek emberhez hasonló lények a Földön, de az egyik elmélet szerint csak 40-50 ezer évvel ezelőtt érték el azt a fejlettséget, amikortól „emberszámba vehetjük” őket. A másik elmélet nem zárja ki, hogy ezt a lépést sokkal korábban is megtehettük.
1997-ben Dél-Afrikában a Blombos barlangban olyan leleteket tártak fel, amelyek kétszer annyi idősek, mint az eddig talált 35 ezer éves „képzőművészeti” leletek. Egy kb. 70 ezer éves rétegben folyami kagylóhéjak (Nassarius kraussianus) egy csoportját találták. A kagylóhéjak körülbelül azonos méretűek és mind azonos helyen vannak kifúrva.
A mikroszkopikus vizsgálatok során a furatok környékén és a kagylók „szájánál” kopott, súrlódott felületeket találtak okkerszínű (vasoxid) maradványokkal. Ezekből arra lehet következtetni, hogy a kagylókat felfűzték és azok egymáshoz, illetve a láncot viselő okkerrel festett ruhájához dörzsölődtek. A tudósok meggyőződése, hogy beszéd nélkül a gyöngyök szimbolikus jelentését nem tudták volna egymásnak továbbadni a lánc készítői. A művészet létét a barlangban talált a geometriai mintákkal vésett-karcolt okkerszínű kövek is alátámasztják.
A kőkor
A kőkorszak vadászó és gyűjtögető embere a természetben fellehető anyagokból – bogyókból, csontokból, fogakból, tollakból és kagylóhéjakból - készített ékszerekkel díszítette magát.
Az oroszországi Szungirban egy 22-25000 éves civilizáció sírjait tárták fel. A sírok egyikében egy 45-60 éves férfit, míg 3 méterrel messzebb egy kettős sírban egy 13 éves fiút és egy 9-10 éves leányt találtak. A férfi ruházatát több mint 3000 mamutagyarból készített gyöngy, fejfedőjét pedig körkörösen elhelyezett, átlyukasztott sarkiróka-fogak díszítették. Felkarján szintén mamutagyarból faragott karperecek voltak. A fiú ruházatát csaknem 5000 gyöngy díszítette, övét 250 sarkiróka szemfoggal ékesítették, emellett szintén mamutagyar karperecet és függőt viselt. A leány sírjában 5274 gyöngyöt vagy gyöngytöredéket találtak.
Hasonló korú leletek Ausztráliában is előkerültek (Mungo-tó, Kow Swamp, Cobol Creek). Itt kenguru és tasmán ördög fogakból álló nyaklánc maradványait találták meg (Nitchie-tó). Malakunanja (Észak-nyugat Ausztrália) egyik barlangjában 30 000 éves, tengeri kagylókból álló nyakláncot találtak.
A lelőhelyek közelében élők – főképpen a Baltikumban - a borostyánt is felhasználták amulettjeikben és ékítményeikben. A neolitikumban már meg is munkálták ezt a csodaszép természetes anyagot és különböző formájú gyöngyöket alakítottak ki belőle.
Egy újkőkori település feltárása során (Skara Brae – Skócia. Orkney szigetek) különböző csontokból faragott gyöngyökből és agyarakból készült nyakláncot rekonstruáltak, amelynek készítési időpontja a i.e. 3100 és 2500 közötti időszakra tehető.
Az első fémek kora
Az első fémek, amelyeket az ember használni kezdett: az arany, az ezüst és a réz voltak. Nem véletlen, hogy a legrégebbi kultúrák (sumér, asszír, egyiptomi) leletanyagában az arany a domináns, hiszen az a természetben megtalálható és könnyen - hidegen is - megmunkálható. Lágysága miatt esztétikai értéke sokkal nagyobb, mint a funkcionális haszna. Az ókori ember számára az arany - a napkoronghoz hasonló színe és korrózióálló volta miatt - az örökkévalóságot testesítette meg. Így megfelelő ajándék volt az Istenek számára és „praktikus útravaló” a holtak világában.
Ékszertörténeti szempontból tehát egy új korszakot is beiktathatnánk a kőkor és a bronzkor közé: az aranykort. A bronz és a vas csak később jelentek meg és – mint abban az időben különleges és a mai napig nem teljesen ismert kohótechnikával készülő ötvözetek – nagyságrendekkel drágábbak voltak, mint az arany. Vajon akkoriban mit neveztek volna bizsunak, ha létezett volna ez a fogalom?
Mezopotámia
Az emberi történelem egyik legősibb városából Urból művészien megmunkált sumér ékszerek kerültek feltárásra. A szobrok, domborművek és rajzok tanúsága szerint a sumér, majd a későbbi asszír kultúrában mind a nők, mind a férfiak gazdagon ékítették magukat.
 |
 |
A nők jellegzetes ékszere volt a szorosan illeszkedő nyakörvszerű ékszer, amelynek a nyakat teljes egészében befedő széles változatai is voltak. Készítettek ilyen szoros nyakláncokat úgy is, hogy a gyöngysor nem érte körül a nyakat, hanem egy szalagszerű textilre dolgozták, és hátul megkötötték.
 |
Hasonlóképpen gyakoriak a leletek között a barázdált, csónak alakú ékszerek, amelyek nagy valószínűséggel fülbevalók, vagy a fejdíszekre függesztett – a fül mellett lelógó – díszek. Mind a sumer, mind az asszír képi ábrázolások – bár az asszír ábrázolásokban nők alig jelennek meg – arról tanúskodnak, hogy a királynék viseletének a nagyméretű – koronaszerű - fejdíszek is mindennapos részei voltak (pl. Puabi sumér királynő, vagy Assur-bán-apli asszír uralkodó felesége).
 |
 |
A karpereceket a nők és férfiak nem csak a csukló körül, hanem a felkarjukon is viselték. A nyakláncok gyakran hatalmas gyöngyökből álltak és olyan nehezek voltak, hogy hátul lelógó ellensúllyal kellett kiegyenlíteni. A férfiak is hordtak fülbevalót, különösen jellegzetesek az asszír férfiak hatalmas kereszt alakú fülönfüggői.
 |
 |
 |
Annak ellenére, hogy az elkövetkezendő korok fejlesztik majd tökéletesre, az ékszerek számos fémmegmunkálási eljárás ismeretéről tanúskodnak, mint pl. a rekeszelés, a vésés, a granulálás és a filigránmunka. Ehhez képest a névtelen ötvös mesterek meglepően kevés és egyszerű szerszámmal dolgoztak.
 |
 |
Az ékszerek alapanyaga az arany és az ezüst volt. Egészen Kr.e. 3000-ig – a bronzkor kezdetéig - nagyon ritka a sírokban talált leletek között a kövekkel díszített ékszer. Később lapis lazulit (lazúrkő), vörös karneolt és achátot használtak leggyakrabban. Mind az absztrakt, geometrikus formák, mind pedig a természeti motívumok fellelhetőek az akkori munkákban.
Az Indus völgye
I.e. 2600 körül az Indus völgyében is virágzó városok jöttek létre, mint pl. Harappa vagy Mohenzso Daró. Nagyon sok kisméretű terrakotta szobrocskát találtak, amelyeknek mérete a hüvelykujjnyitól a 30 cm-ig terjed. Emberi alakokat, állatokat és élethelyzeteket ábrázolnak. A női szobrocskákon gyakran több – akár három – impozáns méretű többsoros nyaklánc is látható. Nyakörvszerű ékszert mind a nők, mind a férfiak viseltek. Jó néhány terrakotta női szobrocska legyezőszerű fejdíszt és díszes – a csípőt körülölelő - övet visel.
 |
Egy másik rendkívüli lelet az ún. Fiatal táncosnő, vagy Fekete táncosnő, amely egy kisméretű bronz szobrocska. Fiatal lányt ábrázol, könnyed tartásban és felékszerezve. Három függővel díszített nyakláncot visel, felkarján és alkarján sok-sok karperec.
 |
A feltárt leletek alapján megállapították, hogy az indus kézművesek rendkívül finom gyöngyszemeket készítettek. Először felhevítve hasították és pattintották formára a köveket, főképpen achátot és karneolt. A lyukak elkészítéséhez nagyon kemény kőből készült apró fúrókat használtak. Legvégül csiszolták és fényezték a nem ritkán 10 cm-nél hosszabb darabokat. A becslések szerint 10-15 napig tartott egyetlen gyöngyszem elkészítése. A hosszúkás, mindkét végén kúpos gyöngyszemek kívánták a legtöbb türelmet és szakértelmet.
 |
 |
A gyöngykészítés másik csodája az apró – kb. 1 mm átmérőjű – gyöngyök készítése. Ezeket a gyöngyöket hajba fűzték és valóban, a rajtuk lévő furat alig vastagabb, mint egy hajszál.
A féldrágakő gyöngyöket nemesfémekkel – többnyire arannyal – kombinálva is készítettek ékszereket, például váltakozva fűzték fel a féldrágakő és arany gyöngyöket, vagy „aranysapkával” látták el a gyöngyöket.
 |
 |
A kevésbé tehetősek gyakran viseltek ugyanolyan formájú, de nem olyan értékes agyag-gyöngyfüzért. A karperecek az akkor igen drága bronzból készültek, de terrakotta karpereceket is találtak, amelyek eredetileg festve voltak, többnyire vörösre és/vagy feketére. Ott és akkor tehát a féldrágakövekbe foglalt munka által értékessé vált gyöngyfüzérek és a bronz mellett az agyagból vagy agyag gyöngyből készült ékességek számítottak bizsunak.
 |
 |
Az egyiptomi és mezopotámiai kultúrához képes jelentős eltérést jelentett, hogy az ékszereket nem temették el a holtakkal együtt, hanem az értékesebb darabok öröklődtek.
Az etruszk ékszerek
Az etruszkok települései az i.e. 10-11. században jelentek meg, előbb a Tirrén-tenger partján, majd a félsziget belsejében, a Tiberis és az Arno folyók közötti vidéken, a mai Toszkána és Emilia-Romagna tartományok területén. Annak ellenére, hogy az etruszk ékszerkészítés sokkal rövidebb időszakot ölel fel, mint sok más ókori civilizáció ékszerművessége, meg kell emlékeznünk róla. Ennek oka az ún. granulálás elképesztő színvonalú korabeli alkalmazása volt. A granulálás apró - gombostűfejnyi, vagy akár kisebb - fémgömböcskékkel való díszítési eljárás. Némely ékszeren nemhogy százával, de ezrével alkottak bonyolult mintázatokat a fémgömbök.
 |
 |
Bár maga a technika i.e. 2000-től napjainkig használatos, nagyon kevés aranyműves iskola közelítette meg az etruszk munkák rendkívüli precizitását. Talán éppen az aranyhoz való hozzájutás nehézségei miatt fejlesztették ilyen tökéletesre az eljárást: az arany mennyiségét minőségi kézműves munkával pótolva. Az i.e. 300 körüli időszakra a görög hatás olyan erős volt a térségben, hogy elhomályosította az etruszk hagyományokat, egészen a 19-20. századig, amikor az európai ékszerészek szívesen készítettek etruszk ékszermásolatokat
Egyiptom
Az ókor történelméből az ékszerek tekintetében is kiemelkedik Egyiptom. Az egyiptomi gondolkodás összetett jelképrendszerét elegáns formákkal és élénk színekkel kiemelő ékszerek évezredek múltán is bámulatra méltóak, holott a ránk maradt kincsek csak töredékét képezik a fáraók korában készült alkotásoknak.
 |
Egyetlen más kultúrában sem volt az ékszerek motívumkészlete ennyire gazdag és „elbeszélő” jellegű. Az ékszerek elsősorban védelmező szerepet töltöttek be. Minden kő és fém meghatározott mágikus és szimbolikus jelentéssel bírt. Az ékszerek mintázata, anyaga nagyban hozzájárult a tárgy – például egy amulett – rituális használatához és bajelhárító erejéhez. A vörös karneol például a vért jelképezte, a türkiz a fiatal tavaszi hajtásokat, a lazúrkő pedig a tiszta víz és az ég szimbóluma volt. A színek jelentősége és imádata miatt a természetes köveken túl, rengeteg üveget használtak, mivel azt sokkal többféle színben voltak képesek előállítani. A Nílus völgyében a drágaköveket a rómaiak érkezése előtt nem ismerték.
Az aranynak önmagában való díszítő megmunkálása kevésbé volt jellemző, mint a különböző más színes anyagokkal való kombinálása. A finoman megmunkált féldrágaköveket és az üveget különleges aranyrekeszekbe foglalták. Különösen szép példája ennek Szathator (egyes forrásokban Szathatoriunit) hercegnő melldísze.
 |
Bár egyes művészettörténeti leírások ezt a látszatot engedik kelteni, nem csak aranyból készültek ékszerek és nem csak fáraók vagy előkelőségek viselték azokat. A fajansz például kiváló anyag volt arra, hogy apróságok, például gyöngyök és amulettek (bizsuk!) készüljenek belőlük, más anyagokkal – például kagylókkal – kombinálva is. Az egyiptomi fajansz nem a mai ónmázas agyagkerámia elődje. Az egyiptomiak apróra őrölt kvarcból, mészkőből és különböző alkáliákból készítették a fajanszot, amely leggyakrabban kékes vagy zöldes színű volt.
 |
 |
 |
Mezopotámiához hasonlóan nem csak a nők, hanem a férfiak is viseltek ékszereket. Nagyon jellegzetes ékszerei az egyiptomi civilizációnak a körgallérszerű többsoros nyakláncok. A diadémokat, hajpántokat, láncokat és nyakékeket, melldíszeket, karkötőket és öveket mindkét nem viselte. Bokaperecet azonban a ránk maradt képi ábrázolások (festmények, domborművek, szobrok) alapján kizárólag nők hordtak. A férfiak csak serdülőkorukban viseltek fülbevalót, felnőtt férfiakat ábrázoló képi emlékeken nem láthatóak ilyen ékszerek. A múmiák pólyájában elhelyezett ékszerek legtöbbször kizárólag a temetésre készültek, míg a sírban, ládikákban elhelyezett ékszereket még életében viselte az elhunyt. A leletek alapján úgy tűnik, hogy ismeretlen okokból kifolyólag az egyiptomiak nem hordtak gyűrűt körülbelül i.e. 1500-ig, holott Mezopotámiában ekkor már legalább 1000 éve divat volt. Később azonban akár fajanszból is készítettek gyűrűket, méghozzá az addig megszokott kék és zöld színezés helyett sárgából is, feltehetően az arany utánzására.
 |
Az egyiptomi művészetet tárgyaló könyvek általában bőséges információkkal szolgálnak a fáraók és különösen Tutankhamon ékszereiről, így itt inkább kevéssé ismert jellegzetességek kerültek bemutatásra. A Tutankhamon lelet egyik darabja azonban üvegtörténeti szempontból is rendkívül érdekes. A szárnyas szkarabeuszt ábrázoló, aprólékosan kidolgozott melldísz középpontjában lévő – a szkarabeusz testét alkotó – kőről sokáig azt hitték, hogy faragott zöld kalcedon. Néhány éve azonban kiderült róla, hogy üvegből van, mégpedig természetes úton keletkezett üvegből.
 |
Egyiptom délnyugati részén több ezer négyzetkilométernyi sivatagot (Líbiai sivatag) sárgászöld üvegdarabok borítanak. A természetes úton keletkező üvegdarabok túlnyomó többsége vulkanikus eredetű, többnyire áttetszők, bennük szintén vulkanikus anyagok okozta elszíneződések láthatóak. A tudósokat ezért rendkívüli módon felcsigázta a homok felszínén található, sárgászöld, teljesen áttetsző üvegrögök eredete. A vizsgálatok kimutatták, hogy a sivatagi üveg kb. 1800 fokon képződődött, mintegy 28-30 millió éves és olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek tipikusan a meteorok összetételére jellemzőek. Csakhogy a becsapódás nyomát - a krátert – nem találták. A tudósok arra következtetnek, hogy a „sivatagi üveg” keletkezéséhez a hőt egy kb. 30 millió évvel a Föld légkörében kigyulladt és a becsapódás előtt, még a levegőben felrobbant nagyméretű meteor szolgáltatta, megolvasztva a teljesen tiszta homokot.
Az egyiptomi ékszerekről szólva, semmiképpen nem tekinthetünk el az amulettektől. Egyetlen olyan kultúrát sem ismerünk eddig a Földön, amelyből ennyire sokféle amulett maradt volna ránk, ismertetésükkel lexikon méretű könyvet lehetne készíteni. Az alábbi néhány példa ezen ékszerek rendkívüli forma-, színgazdagságát hivatott szemléltetni, a felhasznált anyagok sokfélesége mellett, természetesen a teljesség igénye nélkül.
 |
Az ankh talán a legismertebb egyiptomi amulett formák egyike, az életet jelképezi. de ebben az amulettben többféle jelentés ötvöződik. A kutyafejű jogar (Uasz jogar, uas ceptre/was-sceptre) az erő és/vagy hatalom jelképe. Felső része Széth fejét ábrázolja, alsó része villásbot alakú. Az ún. Dzsed oszlopot (Djed pillar) Ozirisz gerincével hozzák összefüggésbe és az állandóság, a stabilitás megjelenési formája. A felemelt karú férfi Heh istent ábrázolja, aki az örökkévalóság megtestesítője, a hieroglif írásban pedig a „millió”-t jelentette. Vagyis ez az egy apró medalion csodálatos jelképek beszédes egyvelege, mondván: „élet, erő, és stabilitás egy örökkévalóságon át”.
 |
Az apró kezeket és lábakat ábrázoló amuletteket a kar- és bokapereceken viselték. Vélhetően viselőik végtagjait védelmezték és a kézügyesség, kreativitás és fürgeség jelképei is voltak. A karneolban megjelenő vörös szín a vérre emlékeztet, és energiával tölti fel az amuletteket.
 |
A halacska formájú amuletteket (nekhau) általában kislányoknak ajándékozták. A medalion a hal képességeivel ruházta fel viselőjét, védve őt a vízbe fúlás veszélyétől.
 |
 |
Az egyiptomiak számára a szív (ib) az intelligencia, az érzelmek és cselekedetek forrása volt. Szintén a szívben lakozott az emlékezet. A „Szív megmérettetése” ceremónia során a szív vallott a halott ember cselekedeteiről az Istenek színe előtt. Így a szív alakú amuletteket a múmiák „viselték”. Akinek a szíve könnyebbnek bizonyult egy tollnál, az megkezdhette az örökéletet. A sündisznó az újjászülés jelképe volt. Használatuk annak ellenére kevéssé ismert, hogy a leletek alapján az Újbirodalom idején nagyon elterjedtnek tűnnek.
 |
 |
A vízilovak a Nílus lakói, agresszív és nagytestű állatok lévén félelmet keltettek a kis csónakban utazó egyiptomiak körében. Az ellenük való védelem volt az amulettek egyik célja. Másrészről Taweret, a védelmező isten megtestesülése is volt, aki segédkezett a nők vajúdásánál, távol tartotta az ártó démonokat, és mint ilyen az újjászületés és megújulás jelképe is egyben. Miképpen az anya víziló borját, így védelmezte az amulett az újszülötteket is. Más aspektusban a víziló jólétet is hozott viselőjének. A kos Ámon isten megtestesítője, a teremtő erőt és az életet jelképezi.
 |
Bár a krokodilok állandó veszélyt jelentettek a Nílus népének, a krokodil alakjában megjelenő Sobek istenség jóindulatú volt. Mivel a Nílus rendszeres áradása tette termővé a földeket, a termékenység és az újjászületés kapcsolódik nevéhez.
 |
Az Ízisz vérét jelképező – több ábrázolásban megcsomózott vászonszalagra emlékeztető – Tjet amulett (más nevén Ízisz csomó) sokban hasonlít az Ankh-ra. Szintén az élet jelképe, de Ízisz emellett a termékenység, az anyaság, az új termés Istennője is, aki védelmezi a gyengét, igazságot hoz a szegénynek.
 |
Végül, de nem utolsósorban szót kell ejteni a szkarabeusz bogarakról is, hiszen ők talán a legismertebb egyiptomi szimbólumok. A szkarabeusz a nap istenének és ezáltal a folytonos újjászületésnek a szimbóluma. Hitük szerint a napot egy óriási szkarabeusz görgette keletről nyugatra nap, mint nap.
A bronzkori Európa
Az európai bronzkori „modellek” többsége egyszerűnek mondható a mezopotámiai, egyiptomi és akkori görög darabokhoz képest. Walesben, Skóciában, Írországban és Észak Franciaországban különleges formájú, ún. lunulákat találtak. A lunula (latin luna = hold), egy félhold alakú, általában aranyból készült ékszer. Mivel a gyakori használat miatti kopás nyomait nem igen találták rajtuk, azt feltételezik, hogy nem mindennapos viseletül szolgáltak, hanem rituális szerepük volt.
 |
Skóciában több helyen találtak kb. i.e. 2050-1800 körül készült ún. gyertyaszénből és gagátból (jet) készült, hasonló felépítésű több soros nyakláncokat. A fekete és meleg tapintású gagátot fekete borostyának is nevezik. A szénhez hasonlóan szerves eredetű anyag, tulajdonképpen fenyőfosszília. A gyertyaszén (vagy kannelszén) nem kenődik és könnyen faragható. Habár jól és szép fénnyel ég (innen a neve) inkább hasonlít féldrágakőhöz, mint a nálunk megszokott tüzelőanyaghoz. A gagát is jól faragható, szinte egyetlen európai lelőhelye Whitby.
 |
A Magyarország területén i.e. 1000 körül talált – aranyspirálokból álló – ékszer együttes is egyszerű technikák alkalmazásáról tanúskodik: az aranylemezeket sodronyszerű szálakká kalapálták és ezekből hajlították az ékszereket. A színes kövek díszítő elemként való használata is csak elvétve fordult elő a római kor előtt. A spirál motívum Európában több helyen is előfordult. A mai Lengyelország területén feltárt bronzkori települések leletanyagában is találtak gyönyörű bronz ékszereket spirál díszítéssel.
 |
 |
A sztyeppék lakóinak (kb. i.e. 8 század-3. század) – szkíták, szarmaták, stb. – fémművessége az állatokra összpontosult. Szkíta leleteket Magyaországon több helyen is feltártak, a leghíresebbek a zöldhalompusztai és a tápiószentmártoni "aranyszarvasok".
 |
 |
Arany és bronzdíszítményeiken (övlemezek, diadémok, karperecek, kantárdíszek, ritkán nyak- vagy melldíszek, stb.) szarvasok, leopárdok, tigrisek, keselyűk és fantázialények jelennek meg. Az ábrázolásmód rendkívül dinamikus, a lények futnak, repülnek, küzdenek egymással és gyakoriak a vadászjelenetek.
 |
Az ókori görögök
Az ókori görög kultúra tovább tökéletesítette a nagyszerű bronzkori és mükénéi elődök technikáit (cizellálás, granulálás, filigrán). Az aranyhoz viszonylag bőségesen hozzáférhettek. Vékony lemezeket formáltak belőle, amelyekből különböző formákat vágtak ki, mint pl. a fejen viselt koszorúk falevelei. Kedvenc motívumaik a virágok, levelek, hullámok, spirálvonalak, állatok voltak. Szép példája ennek egy aranyból készült koszorú: a tökéletesen megformált tölgylevelek között két kabóca és egy méh fészkel. A növények és azok levelei – szőlő, olíva (olajfa), mirtusz – bizonyos istenségekhez kötődtek, a tölgy Zeusz, a babér pedig Apolló szent növénye volt. A szépen megmunkált koszorúkat vallásos ceremóniák alkalmával viselték, illetve kitüntetésként adták.
 |
Az ékszereket többféle színű kővel és üveggel díszítettek. Különösen népszerű volt a smaragd és az igazgyöngy, gyakori a zománcdíszítés. Az utókorra maradt darabokat nézegetve azonban inkább az aranyba foglalt kézműves munka volt az igazi érték, a kövekhez képest.
 |
 |
Finom, szövevényes filigránmunkákat is készítettek. A filigrán olyan díszítő technika, amelynek során különbözőképpen előkészített arany vagy ezüst szálakból készítették a mintázatot. Különösen nagy szaktudást igényelt – főképpen az akkori forrasztási technikák mellett -, amikor a mintát alátétlemez nélkül alakították ki, ez az ún. azsúr filigrán. Maguknak a szálaknak az elkészítése sem volt egyszerű. Leggyakoribb változata, a csavart szál esetében úgy jártak el, hogy két arany vagy ezüst szálat csavartak össze, majd azokat keményebb fém vagy kőlapok között addig görgették, amíg a keresztmetszetük kör alakú lett.
 |
Kedvenc motívumaik a virágok, levelek, hullámok, spirálvonalak, állatok voltak. Szintén gyakoriak voltak a mitológiai alakokat ábrázoló ékszerek is. A fenti fülbevaló figurái például Erosz és Niké, míg a lenti fülbevalós képen szirének láthatóak. A karperecek tritonjai is a szárnyas Eroszt tartják karjukban.
 |
 |
A cizellálást szintén gyakran használták, amelynek során a fém tárgyra kalapálással készítenek domború (repoussé: ekkor a tárgy „fonákján” dolgoznak) vagy homorú (chasing: ekkor a tárgy színén dolgoznak) díszítéseket. A leleteken gyakoriak a zománcberakás nyomai is, mint például az alábbi nyaklánc esetében, ahol préseléssel domborított oroszlánfejek szemei kék zománcból vannak.
 |
Az ókori Görögország - mint ahogyan az élet más területein - az ékszerkészítés terén is hatást gyakorolt a Földközi-tenger medencéjének egészére, a Közel-Keletre, sőt még a mai India területére is. Jellegzetes hellén stílusjegyeket mutató ékszereket tártak fel Egyiptomtól, Törökországon át Indiáig. A hatás nem csak térben, de időben is kiterjedt a következő évszázadokra és egész Európára.
A római birodalom
Habár a görögök stílusát nagymértékben beépítették a sajátjukba, a Római Birodalom ékszerei sokkal robusztusabbak és feltűnőbbek voltak
 |
 |
Nagyon gyakori volt többek között az egyiptomi és görög kultúrából származó, Herkules csomónak nevezett – és amulettként alkalmazott - motívum
Egy másik népszerű megoldás az arany félgömböcskékből álló „lánc”
 |
 |
Ugyanakkor a különböző színes drága- és féldrágakövek (smaragd, zafír, akvamarin, gyémánt, stb
 |
 |
Ebben a korszakban kezdett elterjedni az igazgyöngy is
 |
 |
A Római Birodalom egyes részein – többek között a mai Nagy-Britannia területén és Magyarországon – gagátból (fekete borostyánból) is készültek ékszerek
 |
Az üvegből készített, vagy üveggel díszített ékszerek is rendkívül népszerűek voltak. Küllemükben nagyon hasonlóak voltak a drágakövekből, vagy féldrágakövekből készült ékszerekhez, de a társadalom kevésbé tehetős rétegeinek számára is elérhetőek voltak.
 |
 |
A római szobrok nem beszédesek az ékszerviseletet tekintve
 |
 |
 |
A tojástemperával készült és méhviasszal bevont képek alapján a római korban a nők sokféle ékszert – nyakláncokat, karpereceket, fülbevalókat, diadémokat, hajhálókat és hajékeket, gyűrűket viseltek
A Bizánci Birodalom
A Bizánci (Kelet-Római) Birodalom ékszerészei a megelőző korokhoz képest már valósággal dúskáltak az ékszer alapanyagokban. Aranyat mind Európában, mind Afrikában bányásztak, igazgyöngyöt találtak a Vörös tengerben, amit Indiából is hozathattak az elefántcsonttal és sok más drágakővel együtt.
 |
Azonban nem csak az alapanyagok, hanem az ötvösség technikai fejlődése is közrejátszott abban, hogy a bizánci ékszerek olyan egyedülállóan csodálatosak. Az ún. opus interrasile az aranylemez apró vésőkkel való átlyukasztása, áttörése, amely csipkeszerű tárgyakat eredményezett.
|
|
A damaszkolás során a puha ezüstöt, vagy aranyat keményebb fémekbe kalapálták, vagy foglalták be. A bizánci ötvösművészet legnagyobb érdeme azonban a rekeszzománc tökélyre való fejlesztése: a tűzzománc. A tűzzománc úgy készül, hogy a díszítendő tárgy felületére az ötvös lapos vagy sodrott és laposra hengerelt huzalból mintákat forraszt. A kontúrminta rekeszeit zománccal (fémoxidokkal színezett üvegporral) kitölti, és kemencében magas hőfokon kiégeti, egyesítve a fémet és az üveget. Már a Bizánci Birodalmat megelőző korokban is készítettek rekeszzománcot, például Egyiptomban. Ebben az esetben azonban az egész tárgyat nem hevítették fel, csak az üveget olvasztották ill. a köveket ragasztották bele a rekeszekbe.
|
|
(Megjegyzés: A magyar Szent Korona és a Győrben található Szent László ereklyetartó is a zománcművészet egy-egy csodálatos alkotása! A Szent László hermán alkalmazott ún. sodronyzománc – amelynél a minták kontúrjait vékony sodrott huzalokból készítik – kimondottan magyar zománcozási eljárás.)
|
|
A források egy része a Bizánci Birodalomhoz ill. a későbbi Oroszországhoz köti az ún. nielló (más néven Tula zománc) alkalmazását is. Az ezüst, vagy vaslemezbe metszett kép mélyedéseit kitöltötték ezüst, réz, kénbórax és ólom keverékéből álló porral, majd a fémtárgyat felhevítették és így a por ráolvadt a felületre. Csiszolás és simítás után a rajz fémes csillogással emelkedik ki a sötét háttérből, és metszetszerű hatást kelt. Más források szerint már az ókori rómaiak is ismerték a technikát, amely a XV. századi Itáliában érte el csúcspontját és a tulai ötvösök a XVIII. század végén mintegy fölelevenítették mindezt.
|
|
A bizánci stílus kezdetben az ógörög és római hagyományok keveréke volt, amelyre hatottak a perzsa és indiai kapcsolatok is. Később mindez fokozatosan átadta a helyét a keresztény témáknak és motívumoknak.
|
|
A kora-középkori Európa
A történelemkönyvek gyakran nevezik „sötét középkornak” (Dark Ages) a rómaiak utáni Európa első évszázadait. Az ékszertörténelemmel foglalkozók azonban nem értenek egyet ezzel a megközelítéssel. Az ékszerek, amelyeket a kelták, merovingok, frankok, gótok és vikingek készítettek, teljes mértékben állják az összehasonlítást a megelőző és követő korok remekeivel, mind az alkalmazott technikákat, mind a motívumkészletet (dizájnt :o)) tekintve. Főképpen brossok, fibulák, medálok, amulettek és pecsétgyűrűk maradtak ránk ebből a korból. Az ékszerkészítés gyakori technikája volt a cizellálás és a beágyazott zománc.
 |
 |
 |
 |
Gyakran használtak borostyánt és kaboson formára csiszolt hegyi kristályt. A kelta díszítő motívumok jellegzetessége a folytatólagos, kacskaringós vonaldíszítés volt. A merovingok kedvelt motívumai a stilizált állatfigurák voltak.
 |
Az északi kultúrák – közöttük a vikingek –ékszerművességéből érdemes kiemelni a medálokat, ezen belül is az ún. bracteate-t (a latin bractea szóból, amely kis, vékony fémlemezt jelent, ejtsd: ’brakteáte’, magyar megfelelőjét nem találtam). A „bracteate” vékony, érmealakú, csak az egyik oldalán díszített medál. Aranyból készült, emberi portrékat, állatokat és képzeletbeli lényeket ábrázolt, gyakran rúnaírással kombinálva, amelynek alapján az ékszerek amulett szerepére következtethetünk.
 |
A motívumokat általában filigránmunkával, granulálással és cizellálással alakították ki. A későbbi korokban Közép-Európában is készítettek bracteate-t, többnyire ezüstből, uralkodók portréival ill. keresztény motívumokkal.
 |
 |
A VIII. századra a fegyverek ékszerszerű díszítése és egyes daraboknak kizárólag csak különleges alkalmakkor való viselése is elterjedt, úgy is mondhatjuk, hogy a díszes fegyver rangjelzéssé vált.
 |
A középkori Európa
Az i.sz. 800-1200 közötti időszakot erős bizánci hatás jellemzi az ékszerkészítésben Európa szerte. Az igazgyöngyökkel és kövekkel szegélyezett palástok, a fülbevalók, a karkötők, a nagy és nehéz nyakékek, az ékszerként díszített övek, a brossok mind a bizánci stílust tükrözik: dús filigránmunka – ezen belül is az azsúr filigrán -, színes kövekkel, gyöngyökkel és zománccal való díszítés, monumentális méretek, sok keresztény motívum és ereklye(tartó)ként funkcionáló ékszer.
 |
Az ékszereket többnyire aranyművesek és nem „ékszerspecialisták” készítették. Az ékszerészet, mint különálló szakma csak később – a 14. században - jelent meg. Bár a kövek – zafír, rubin, smaragd, gyémánt, türkiz, topáz – vágását tekintve rendelkeztek már kezdetleges technikákkal, többnyire csak megcsiszolták őket. Ezért a kövek majdnem mind kaboson formájúak voltak és megőriztek valamit az eredeti formájuk szabálytalanságából.
 |
A köveket ekkoriban kezdték ún. "karmos foglalatba" illeszteni úgy, hogy az ékszernek „hátlapja” nem volt, így a köveket „átjárhatta” a fény. A köveket gyakran színezték is, ami sok hamisításhoz vezetett, így a 13. századra az ékszerkészítés szabályozása igorodott. Habár a nemesfémek eredete és tisztasága elsőrendű kérdés volt, az arannyal és ezüsttel szemben sokkal kevesebb fenntartás tükröződött a szabályokban, mint a kövekkel kapcsolatban. Féldrágaköveket, dublét (két anyagból álló kő, amelynek csak külső rétegei készülnek drágakőből, az alsó, ill. belső réteg olcsóbb anyag), üveget és kristályt tilos volt aranyba foglalni. Arany ékszereket csak drágakövekkel ill. igazgyönggyel volt szabad díszíteni. Ugyanakkor megtiltották ezeknek az ezüstbe való foglalását.
Az ékszerkészítés központjai Párizs, Köln és Velence voltak. A bizánci hatás nem csak a motívumokra, de az alkalmazott technikákra is hatással volt. A kor alapvető díszítő technikája a rekeszzománc v. tűzzománc (cloisonné) és az ún. beágyazott zománc (champlevé).
 |
A beágyazott zománc esetében a fém tárgyba mélyedéseket vágnak, és azokat töltik fel zománccal, amelyet aztán az eredeti felületig lecsiszolnak. A brossokban gyakori volt a kámea (cameo) díszítés és az ókori kámeákat is nagy becsben tartották. A Schaffhausen Onyx nevű bross (kb. 1240) hűen tükrözi a kor udvari pompáját.
 |
A 13. században jelentős változás ment végbe: a gótika az ékszerkészítésre is hatással volt. Az ékszerek könnyedebbek lettek, a monumentális kör alakzatot az ívelt és szögletes formák váltották fel. A háromdimenziós dúsgazdag díszítés pedig egyszerűbb kétdimenziós megoldásoknak adta át a helyét.
 |
Néhány területtől eltekintve – mint Spanyolország és Szicília - a fülbevalók és karperecek kis időre eltűntek, ugyanakkor megjelentek a különböző formájú fejékek és hajdíszek. A súlyos nyakékek helyett láncon, vagy szalagon függő medalionokat kezdtek viselni. A medálok nem csak díszítő célzatúak voltak, de amulettként is szolgáltak és minden egyes drága- vagy féldrágakőnek volt valamilyen mágikus szerepe. A brossok továbbra is a leggyakoribb ékszerféleségnek számítottak.
 |
A 14. század vége egy teljesen új divatot hozott, amely ismét Párizsból indult útjára. Egy bizonyos zománcozás eljárás, az ún. émail en ronde bosse teljesen új stílust és motívumokat hozott az ékszerkészítésbe különösen a brossok tekintetében. A technika lényege, hogy apró aranyból készült domborműveket és figurákat zománccal – főképpen fehér színű zománccal - borítottak be. Aprólékos műgonddal kidolgozott ékszerek sokasága készült kedves természeti és romantikus motívumokkal, mint például rózsa liliom, viola, mókus, fácán, őzsuta, sólyom, hattyú, pacsirta, fehér ruhás nőalak, egyszarvú.
 |
A lovagi jelképekkel díszített ékszereknek is nagy divatja volt. A fehér szarvasbikát pl. II. Richard (1390) lovagi jelképének tulajdonították és kitűzőként ill. brossként viselték előbb csatlósai, majd később leszármazottai. A leghíresebb fennmaradt darab a „The Dunstable Swan Jewel”. A hattyú formájú kitűző a legelőkelőbb nemesi De Bohun család jelképe volt, amelyet a Lancaster ház átvett, Henry of Lancaster és Mary de Bohun házasságával. Henry királlyá válását (1399 - IV. Henrik) követően a pedig Wales Hercegének jelképe lett.
 |
Elmondhatjuk tehát, hogy a középkori ékszerek romantikus poézisát a simára csiszolt kövek természetes színeinek és a gondosan megmunkált nemesfémek csodálatos fényének összhangja teremtette meg.
Csak a 14. század végére változott meg a kövek és a fém szerepe és aránya az ékszerkészítésben. A fém egyre gyakrabban csak a kövek megtartását, befoglalását szolgálta, szinte alig látszott a szorosan egymás mellé illesztett kövektől.
Reneszánsz és barokk ékszerek
Bátran mondhatjuk, hogy a reneszánszkori ékszerek elérték a képzőművészeti alkotások szintjét. A kor uralkodói és gazdag nemesei egymást túllicitálva adták a megbízásokat hihetetlenül nagy méretű és pazar pompával díszített ékszerek készítésére.
Az ékszerviseletről a korabeli portrék (pl. Hans Holbein portréi) alapján kaphatjuk a legjobb képet. Az udvari ékszerek a hatalom és gazdaság jelképei voltak, megkülönböztetve viselőjüket az átlagembertől. Alapanyagban nem volt hiány, mert a spanyolok hódításai révén Európába hatalmas mennyiségben áramlott az arany, az ezüst és a különböző drágakövek. (Megjegyzendő, hogy ugyanezen hódítások következményeképpen teljes kultúrák - és velük együtt csodálatos ékszerek is – tűntek el szinte nyomtalanul, a hódítók mohósága és barbársága folytán.)
 |
 |
 |
Kiemelkedő tehetségű művészek – mint Benvenuto Cellini (1502-1572) – tökélyre fejlesztették a hagyományos technikákat, mint a zománcozás, cizellálás és öntés. (Megjegyzés: a sors furcsa fintora, hogy a Cellini alkotásai közül az egyetlen „túlélő” nem ékszer, hanem egy sótartó, amely Bécsben, az Iparművészeti Múzeumban látható.) A nagy művészek stílusának hatása alatt a kompozíciók zománcozott figurácskákból, tejfehér igazgyöngyfüggőkből és különböző kövekből álltak.
 |
 |
A kövek önmagukban való domináns szerepét díszítőelemként való használatuk váltotta fel. A témaválasztás is messze túlmutatott a keresztény ikonográfián, a személyes érzelmeken és az örök természeti motívumokon: erős volt például az ókori művészet, mitológia és történelem hatása. Újraéledt a római korban kedvelt kámea faragás is (az ún. cameo: faragott és domború, az ún. intaglio: vésett és homorú), amelynek fő alapanyagai az ónix és a szardonix voltak.
 |
Mind a férfiak, mind a nők több vastag, nehéz láncot is hordtak, amelyeknek minden egyes szeme külön ékszer volt. A láncokat nem csak a nyakukban, hanem a vállukon „átvetve” is hordták. Nem ritkán széles arany láncok díszítették a ruhát, vagy a palástot. A láncokon igazgyöngyökkel és kövekkel dúsan díszített medálok, az övekről illatszertartók (pomander) függtek. A hölgyek magasra tornyozott frizuráját is dúsan felékszerezték.
 |
A 17. század ismét változást hozott az ékszerek stílusában: egyre inkább az ékszerekbe foglalt kövek és igazgyöngyök száma fejezte ki viselője társadalmi és anyagi helyzetét, mintsem a benne foglalt művészi munka és mondanivaló.
A kövek – elsősorban a gyémánt - vágásának technikája hatalmas fejlődésen ment keresztül. Ebben az időben alkalmazták például először a briliáns formát. Az igazgyöngy iránti kereslet oly mértékben nőtt, hogy megháromszorozódott az ára. Spanyolországot kivéve a gyémántot inkább ezüstbe foglalták, hogy a kövek sárgás fényhatását elkerüljék és színes drágakövekkel és féldrágakövekkel (rubin, smaragd, zafír, ametiszt, türkiz, topáz, opál, korall, gagát) kombinálták. A vágható, színtelen kristályokat már ekkor elkezdték használni a gyémánt helyettesítésére.
 |
 |
Nem csak az ékszerek figurális díszítése esett áldozatul a „kőmániának”, hanem a zománctechnikák alkalmazása is sokkal ritkább volt. Üdítő kivételt szinte csak az óratokok jelentettek. A botanika hatása annyiban tartotta magát, hogy nagyon elterjedt volt az akantuszlevél és az ún. cosse de pois motívum. Az akantusznövény (medvekarom) leveléről még Pallas Nagy Lexikona is úgy ír, mint amelynek „szép karéjai, finom tagozása, kecses hajlása minden más növény előtt kiválóan alkalmassá teszi arra, hogy az architektonikus díszítménynek felhasználtassék”. Legelőször a korinthoszi oszlopfőket díszítették stilizált akantuszlevelekkel. A reneszánsz és különösen a barokk ékszerkölteményeknek nagyon gyakori motívuma.
A kor fülbevalóinak és brossainak jellegzetes formája az ún. girandole, amelyben a központi motívumot 3 függőcske díszítette. A függőcskék lehettek „egyszerűen” csepp vagy körte formájú igazgyöngyből, csiszolt gyémántból, vagy több részből álló kompozíciók is.
 |
A férfiak diplomáciai-hivatali viseletére is jellemző volt a dús ékszerezettség. A vastag láncok zománcozott elemei mind külön-külön képek voltak: tájképek, allegorikus figurák, szalagcsokrok, csillagok, stb. Kitüntetéseiket ékszergombok, vagy láncon hordott miniatúrák és jelvények formájában viselték. Ebben az időszakban jelent meg a mandzsetta gomb őse is, az ingujjakat csuklóban összefogó szalagok helyett, valamint a díszes cipőcsat.
 |
Szintén a kor jellegzetessége volt a ruhák díszítése szalagcsokrokkal, amelyekre igazgyöngy, vagy drágakő függőket varrtak. A 17. század közepétől a szalagcsokrok ékszerré váltak: nemesfémből, zománcozva, ékkövekkel díszítve készültek.
 |
A pre-kolumbián ékszerek
A „pre-kolumbián” (pre-Columbian) vagy prehispán kifejezés magában foglalja mindazon civilizációkat, amelyek az amerikai kontinensen éltek az európai befolyás előtt. Bár a kifejezés technikailag Kolumbusz Kristóf felfedezésére utal, ezen kultúrák leigázására évtizedekkel az ő partraszállását követően került sor. A földrész különböző területeinek különböző időkben történt meghódítása olyan pusztítással járt, amely nagyon megnehezíti a kutatásokat.
 |
 |
Egészen a 19. századig minden olyan tárgyat, amely a spanyol invázió előttről származott, az Inka civilizációhoz kötöttek. Ma már tudjuk, hogy már jóval korábban magas színvonalú művek születtek. I. e. 1200 körül az első nagy perui kultúra – a Chavin – idején készítettek arany díszeket. Hasonlóképpen az egyiptomiakhoz, lemezeket kalapáltak a lágy anyagból és domborítással díszítették.
 |
 |
Az arany öntésének technikája és az ezüst használata a Nazca (Moche) civilizációhoz kötődik (i.sz. 5. század körül) és a Chimu Birodalom (i.sz. 1150-1450) idején teljesedett ki. Az aranyművesek ismerték a viaszvesztéses technikát, az ötvözést, a forrasztást és a bevonatok készítését. Hasonlóképpen készítettek filigránmunkákat is.
 |
Ugyanakkor az egyiptomiaktól, görögöktől és rómaiaktól eltérően az aranyat vörösrézzel ötvözték. A vörösréz csökkentette az olvadáspontot, így bonyolultabb, cikornyásabb öntvényeket tudtak készíteni. A magas réztartalom pedig egy különleges, vöröses árnyalatot adott az aranynak. A tárgyak bevonatát is egyedi technikával készítették. Az arany és vörösréz ötvözetet a bevonandó tárgy felületére öntötték, majd növényi eredetű savval kezelték. A sav hatására a réz rézoxiddá alakult, amelyet egyszerűen letisztítottak a felületről és így egy hártyavékony, tiszta aranyfilm borította a tárgyat.
 |
 |
Csodálatos állat és madárfigurákat, növényi díszeket készítettek. Az arany volt a „nap verejtéke”, az ezüst a „hold könnye”. Megjegyzendő azonban, hogy Eldorádó ígérete csalódást okozott, mivel a tömör aranynak gondolt tárgyak jó része csak arannyal bevont volt. A spanyol invázió során a hódítók tonnaszámra olvasztották be az aranytartalmú tárgyakat azért, hogy eladhassák a tiszta aranyat és ezzel 2500 év kézműves hagyományát rombolták porig. A kulturális tragédiát (és népirtást) túlélő darabokból álló legszebb gyűjteménnyel ma a Museo del Oro rendelkezik Bogotában, de a New York-i Metropolitan Museum of Art -nak sem kell szégyenkeznie.
 |
 |
A kevés ránk maradt aranylelet és a kő- vagy agyagszobrok tanúsága szerint a nők viseltek nyakláncot, fülbevalót, orrkarikát és fejdíszt. A férfiak is viseltek fülbevalót – hatalmas kerek formájút, amely a legjobban a mai fültágítókra hasonlít -, az egyiptomiakhoz hasonló melldíszeket és orrkarikát ill. orrdíszt, valamint fejdíszeket is.
 |
Közép-Amerikában (Costa Rica, Panama) jade függőket és díszeket készítettek faragással díszítve és kb. az i.sz. 3-4. században jelentek meg az első aranyból készült medálok. A Maya területeken (Mexikó, Guatemala) szintén találtak jáde, kő és kagylóhéj ékszereket.
 |
 |
Monte Alban 1932-ben feltárt sírjaiban kb. a 15. századból való ékszereket – melldíszeket, diadémot, nyakékeket, karpereceket, fülbevalókat és gyűrűket is – találtak, amelyek magas színvonalú ötvösművészetről tanúskodnak. Az olmékok, maják és aztékok nagy mesterei voltak az ún. tollmozaikok készítésének. Ezen gyönyörű művek először varrással, később növényi eredetű ragasztóval készültek: közöttük díszpajzsok, fejdíszek, legyezők.
Viktória, a romantika és a boldog békeidők
Arra az időszakra, amikor Viktória az angol trónra lépett (1837), az ékszerek stílusa merőben más lett: romantikus, hazafias és ”beszédes”. A formák bonyolultak és precízen kidolgozottak voltak, csupa kacskaringó, cikornya, szalag és masni. A szentimentalizmus jegyében a kedves arcképe, vagy hajtincse gyakran tűnt fel egy brossban, medálban, hasonlóképpen a hűség és a barátság más szimbólumaihoz. Az ékszerkészítés sokkal érzékenyebbé vált az aktualitásokra, mint például egy új könyv megjelenése, egy színházi bemutató, egy régészeti felfedezés, vagy akár egy katonai hadjárat, amelyet halhatatlanná lehetett tenni egy személyes használatú ékszerbe „foglalva”.
 |
Hasonlóképpen divatba jöttek a népművészeti ihletésű ékszerek is, mint ahogyan a városi stílus is hatott a népviseletre. Az ékszerészek ebben az időszakban is szívesen nyúltak vissza a múltba, de nem annyira tanulságképpen, mint inkább a motívumok „kölcsönvétele” céljából.
 |
A fülbevaló viselet a frizura divatot követte. Az 1850-es években – amikor a frizura takarta a fület - nem volt érdemes érdekes kivitelű fülbevalót viselni. Nem úgy az 1860-as években, amikor a hajat díszes hajfésűvel hátrafogták. Ebben az évtizedben az ékszerészek, mintha csak be akarták volna hozni lemaradást elképesztő bőségben készítettek fülbevalót, bár megmaradtak a függős típusú formáknál.
 |
Ebben az évtizedben a hangsúly a mondanivalóról a technikára és a látványra tevődött át. Letisztultak a formák, a nemesfémek karakterét nem nyomták agyon díszítéssel és a kövek is a „forma rabságába estek”. Az ipari forradalom az ékszerkészítést is utolérte, mondhatni kettészakította. Az ékszerészek felszerelték magukat a sorozatgyártásra és ezáltal a készített ékszerek mennyisége megtöbbszöröződött. A tömegtermelés fő központjaivá Németország (Pforzheim), Anglia (Birmingham), USA (Rhode Island) és Csehország (Jablonec) váltak.
 |
Ugyanakkor magas technikai tudású, egyedi darabokat készítő „ékszerművészek” jelentek meg, elsősorban Olaszországban, mint Carlo Giuliano (1831-1895), vagy a leghíresebb Roman Fortunato Pio Castellani (1794-1865). Felidézve az ókori görög és etruszk hagyományokat részben igényes és tökéletes másolatokat, részben pedig „stílusegyvelegeket” készített. Castellani például rájött, hogy az ógörögök és etruszkok olyan dolgokra is képesek voltak, amire ő maga nem, ezért megpróbálta újra felfedezni a múltba veszett titkokat.
 |
A kor neves ékszerészei közül Frédéric Boucheron sem hagyható említés nélkül. Első ékszerboltját 1858-ban nyitotta a Place du Palais Royal-on. Ebben az időszakban Franciaországban alig volt olyan stílus, amelyben ne lett volna otthon vagy ne ő kezdeményezte volna. Ő mutatta be az ún. azsúrzománcot, amely később a szecesszió (Art Nouveau v. Jugendstil) szimbólumává vált. Az azsúrzománc esetében az alkotásnak nincsen fém hátlapja, a zománcot átjárja a fény. Cellinihez hasonlóan cizellált acélból is készített ékszereket, valamint kivételesen sokat fordított a természet megfigyelésére és az élő növények ékszerekben való megörökítésére. Stílusa merész, eredeti és elegáns volt és mindezt a legmagasabb minőségben.
 |
A gyémántvágással és befoglalással foglalkozók köre külön szakmává vált az ékszerészeten belül. Mivel ezen a területen nem sok minden volt, amit a múltból lehetett megtanulni, mindig új dolgok születtek. A 19. században az új gyémántlelőhelyek felfedezése (pl. Dél-Afrika) és a platina megjelenése hatalmas lökést adott az iparág fejlődésének. A platina szilárdsága lehetővé tette, hogy a foglalat szinte teljesen észrevétlen maradjon, a kövek mennyisége pedig új vágási módszereket inspirált. Tekervényes masni és virágminták, csillagok, máltai keresztek, félholdak, stb. jellemezték a motívumkészletet. A virágok és növények egyre valóságosabbak lettek.
 |
Az ún. en tremblant brossok, medálok, hajékek esetében a virágmintát alkotó köveket egy spirális rugó segítségével úgy foglalták be, hogy a virág részei az ékszert viselő mozgásának hatására „rezegtek”. Nem csak gyémántot, de eleddig teljesen ismeretlen ásványokat, féldrágaköveket is felfedezett az emberiség, például a tigrisszemet, a krokodilitet, a fekete opált. Ezen kívül sok új területen találtak aranyat is. Az alapanyagok bősége nemcsak egyszerűen jó ellátást biztosított az ékszerészek számára, de szerencsére megszűntette azt a gyakorlatot, amikor egy régebbi ékszert beolvasztottak, hogy annak anyagából készítsenek újat.
 |
A viktoriánus kor szülötte az ún. gyászékszerek divatja is, amelyet maga Viktória királynő indított útjára unokahúga, majd később szeretett férje – Albert herceg – temetésén viselt ékszereivel. A gyászékszerek anyaga bármi lehetett, ami fekete: zománc, fekete borostyán (jet v. gagát), gyertyaszén, ónix, csillogó fekete üveg, megkövesedett tölgyfa, sőt a berlini ékszerészek öntöttvasból és ebonitból is készítettek ékszereket.
Az ún. „boldog békeidőket” (a 19. sz. közepétől az I. Világháborúig, franciául: Belle Époque, angolul: Beautiful Era) a gyémánt, a gyöngy, Alexandra (1863-1901 Wales-i hercegnő, 1901-1910 az Egyesült Királyság királynője) hatása, majd a szecesszió „uralta” az ékszerek világában.
A 18. századi elegancia és a bizsu hajnala Európában
A nappali és esti ruhaviselet egyre nagyobb különbségeket mutatott, és ez az ékszerek világában is érvényre jutott. A világítás fejlődésével a rangos társadalmi eseményeket éjjel is meg lehetett tartani. Az esti ékszereket kifejezetten gyertyafényben való tündöklésre tervezték, ami tovább növelte a kövek, és különösen a gyémánt jelentőségét. Ebben az időszakban váltak egyre gyakoribbá a teljes ékszergarnitúrák (parure), amelynek darabjai – nyaklánc, fülbevaló, karkötő, bross, fejdísz, sőt gyakran a gombok és ruhacsatok is – tökéletesen illettek egymáshoz.
 |
 |
A kövektől nem csak csillogást, hanem színpompát is elvártak, amelyet a kövek hátlapjának fóliával való bevonásával érték el. Mind a stílus, mind a technikák tekintetében továbbra is Franciaország – Párizs – „diktálta az iramot”. A híres párizsi ékszerészeket más országok királyi udvaraiba is meghívták. A középosztály felemelkedésével egyre nagyobb kereslet mutatkozott a jó minőségű utánzatok iránt.
 |
Csehországban – Jablonecben – ebben az időben kezdtek el magas minőségi követelményeknek megfelelő drágakő utánzatokat készíteni üvegből. Mivel az üveg nem volt olyan értékes, sokkal több újítást mertek alkalmazni az ékszerek készítése során. Így az üvegből készült ékszerek gyakran komolyabb kézműves munka eredményeképpen készültek el, mint a drágakövek esetében. Ennek is köszönhető, hogy a bizsuk egyre kedveltebbé váltak.
 |
A cseh üvegkövek még nem voltak elé kemények ahhoz, hogy megfeleljenek a gyémántnál használt vágási eljárásnak. Egy ideig hegyikristállyal és kvarccal helyettesítették, majd a francia Georges Frederic Strass felfedezte az angol Georges Ravenscroft által kifejlesztett ólomüvegben rejlő lehetőségeket. Az ólomkristályból készült „strassz” már elég kemény volt ahhoz, hogy helyettesítse a gyémántot.
 |
Az igen gyakori országúti rablások szintén lökést adtak az utánzatok elterjedésének. A gazdag emberek óvatosságból elkészíttették kedvenc ékszereik másolatait is, és utazásaikra azt vitték magukkal. Az arany meggyőző helyettesítésére szolgáló anyagnak Christopher Pinchbek volt a feltalálója és róla is nevezték el. Az utazások korszaka egy másik szempontból is hatott az ékszerkészítésre. Az emberek tömegesen keresték fel az itáliai régészeti feltárásokat, amelynek következtében megerősödött a neoklasszikus stílus, az etruszk, és antik görög, illetve római motívumok alkalmazása.
 |
Az „Art and Crafts” mozgalomtól a szecesszióig
(Art Nouveau v. Jugendstil)
A 19. század utolsó negyede a Viktoriánus kor alkonya és a modern kor hajnala volt. Dübörgött” az Ipari Forradalom, új dolgok – mint az elektromosság és a fényképezés – voltak születőben. Az ún. „modern művészet” művelői Monet, Manet, Cézanne és kortársaik voltak.
 |
Az Ipari Forradalom és annak árnyoldalai keltették életre az ún. Arts and Crafts („Művészetek és Kézművesség”) mozgalmat, amely a minőségi kézműves munka értékét igyekezett megőrizni egy olyan korszakban, amikor géppel készült tömegtermékek árasztották el a piacot minden iparágban, így az ékszerkészítésben is. Hatása főképpen Angliában volt erős, az európai kontinensen a szecesszió mondhatni magába olvasztotta a kezdeményezést.
 |
A William Morris nevével fémjelzett mozgalom értékrendjében és ihletért inkább a múltba – főképpen a tiszta és egyszerű középkori stílusra és módszerekre – tekintett, nem pedig előre. Az Arts and Crafts darabok egyediek. Különleges voltuk nem súlyúkból vagy értékükből ered, hanem formatervezésükből, színükből és a bennük rejlő kézműves munkából.
 |
Gyakoriak voltak a jellegzetes kelta („entrelac”) és egyéb fűzött vagy csomózott hatású motívumok, virágok, szív alakú levelek, aszimmetrikus indák és kacsok. A kövek – ametiszt, opál, lazúrkő, rózsakvarc – befoglalására többnyire ezüstöt használtak, de olykor akár bronzot is. A zománcozás szintén ismét teret hódított. A stílus kiemelkedő alakja Archibald Knox (1864-1953), a Liberty & Co. egyik zseniális ékszertervezője volt.
 |
Az Arts and Crafts még egy jellemző vonása, hogy követői között Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban sok nő akadt. A női egyenjogúságért való küzdelem jegyében készültek az ún. szüfrazsett ékszerek, amelyeknek zöld, fehér és lila kövei hordozták a mozgalom üzenetét.
 |
A szecesszió a stílusjegyek sajátságos és öntörvényű keverésével szokatlanul újszerűt hozott minden művészeti ágban. Érdekes megfigyelni, hogy a szecesszió kiemelkedő művészalakjai szinte mind a keleti – különösképpen a japán – stílus hatása alatt kezdték meg munkásságukat. Sajátossága - a természet alapos megfigyelése, majd absztraktív formákban és mintákban való megjelenítése – ha nem is mindig közvetlenül, de tetten érhető.
 |
Ismét felfedeztetett a kaboson formájúra csiszolt kövek természetes szépsége, kiszélesedett az ékszerkészítésben használt anyagok köre, például a bronzra, sárgarézre, gyöngyházra, szarura, acélra, üvegre, teknőcpáncélra, stb. A különböző zománctechnikák is feléledtek, magas színvonalon alkalmazták a beágyazott- és rekeszzománcot (champlevé, cloisonné), az ún. basse talle zománcot és a szecesszió szimbólumává vált azsúrzománcot. A basse talle technika esetében a tárgy felületén véséssel vagy cizellálással (chasing) kialakított minta mélyedéseit átlátszó zománccal töltik ki. A zománc színének intenzitása az alatt lévő minta mélységétől függően változik.
 |
Az ékszerek mérete, formavilága, mintázata, színe is eddig soha nem látott skálán mozgott. Gyakori motívumok a hullámvonalak, növényszárak, virágok, erezett levelek, szárnyas rovarok és az ún. femmes-fleurs: a kibontott hajú érzéki nőalak, akit virágok és indák fonnak körbe.
 |
A szecesszió legkiemelkedőbb mesterékszerészének a francia René Lalique-ot (1860-1945) tartják. Művei hihetetlen kreativitásról tanúskodnak, egyediek és különlegesek mind formájukban, mind megvalósításuk minőségében. Gyűrűk, karkötők, nyakörvek, brossok, nyakláncok, óratokok, hajfésűk, tiarák és diadémok őrzik művészetét, amelyben addig szokatlan módon ötvözte az alapanyagokat – például az acélt, az alumíniumot, az elefántcsontot, a gyöngyöt, a jade követ, a szarut, a türkizt – és a stílusokat - neoklasszikust, keletit és szimbolistát, sőt a vallásos motívumokat – is, a virágoktól a hibrid fantázialényekig.
 |
A szecesszió végigsöpört szinte az egész világon, mind az egyedi ékszereket készítő műhelyekben, mind pedig a tömegtermelésben. Számtalan ékszerész készített ssodálatosabbnál csodálatosabb ékszereket, hol egyedi stílusvilágot megjelenítve, hol visszatükrözve a vezéregyéniségek stílusát.
 |
Georges Fouquet (1862-1957) barokkos elemeket vegyített stílusába. Gyakran használt például igazgyöngy függőket, az ún. girandole megoldást brossokon és medálokon, az email en ronde bosse technikát és nagy arányban aranyat alapanyagként. Ausztriában (Wiener Werkstätte) és Németországban inkább a geometrikus formák – körök, négyzetek, háromszögek – domináltak és gyakrabban nyúltak vissza a kora középkori „fűzött-csomózott” kelta motívumokhoz.
 |
Észak-Európa és Skandinávia művészeit a stilizálás magasabb foka, az ezüst használatának gyakoribb volta és nem ritkán a viking hagyományok inspirálta robusztusabb ékszerek jellemezték, gyakran kaboson formára csiszolt borostyánnal, opállal és türkizzel díszítve.
 |
Kelet-Európa híressége, Peter Carl Fabergé szecessziós munkássága sokféle behatást mutat, ami nem csoda egy olyan hosszú tervezői karrier esetén, mint az övé. Szinte soha nem nyúlt az orosz hagyományokhoz, ahhoz túl kozmopolita volt és egy megkülönböztetett ügyfélkört szolgált ki. Mindig éberen figyelte a divat változását, készen arra, hogy munkáiban az visszatükröződjék.
 |
Brossai és medalionjai gyakran az olcsóbbak közé tartoztak, mert szívesen keverte a különböző anyagokat, pl. a holdkövet gyémánttal, a színes kabosonokat a legkülönfélébb motívumkészletű (pl. hópehely, csillag, szalag, tekervény, virág, hal, geometriai formák, bogyók) zománccal. Utazásai során részletesen tanulmányozta a múlt stílusait is, amelyek szintén erős befolyással voltak rá. A reneszánsz és a barokk közvetlenül „tetten érhető” munkásságában, pl. a tökéletes zománc-miniatúrákban.
Óceániai ékszer-érdekességek
Egy fejezet erejéig hagyjuk el a szecesszió uralta földrészeket és tegyünk egy kitérőt az európai ember számára egzotikus 18-19. századi Óceániára. Óceánia szigeteinek, szigetcsoportjainak kultúrája nem kapcsolódik szorosan egymáshoz, mindegyiknek vannak sajátságos, egyedi iparművészeti jegyei.
 |
Új-Zélandon (maori kultúra) például szinte irtóztak az ürességtől (horror vacui), a felületek szinte minden négyzetcentiméterét díszítéssel látták el. Díszítették a házak falát, a csónakok orrát és farrészét, ládikáikat, edényeiket és magas fokon művelték az arctetoválást. Faragványaik aprólékosak és magas színvonalúak. Jellegzetes ékszerük a hei tiki, röviden csak tiki. A hei azt jelenti, hogy nyakban lógó, a tiki szó pedig az emberi alak megnevezése. Jelentőségét pontosan nem ismerjük, egyes teóriák szerint termékenységi szimbólum és mint ilyen emberi embriót ábrázol. A tikit nők és férfiak egyaránt viselik. Kifejezetten személyes darab, amely öröklődik. Kinézetük rendkívül hasonló, anyaguk nefrit. A szemeket gyakran kagylóberakással emelik ki. A maori művészek máig is készítenek tikit.
 |
A Salamon szigeteken gyöngyház berakásos ékességeket hordanak fülönfüggőnek, vagy homlokdísznek. A kapkap korong alakú díszítmény, amelyet vagy melldíszként, vagy diadémként viselnek. Általában két korongból állnak: az alap kagylóhéj, maga a díszítés pedig egy azsúrosan faragott teknőcpáncél. A minta többnyire geometriai formákból áll, de akadnak állat- vagy emberábrázolások is. A korongokat növényi szálakkal rögzítik.
 |
Hawai szigetén nagy becsben tartották a bálnákat, nem is vadászták őket. Amennyiben azonban partra vetődtek, akkor a királyt illette meg a húsuk és csontjuk. A bálnacsontból díszeket és eszközöket készítettek. A bálnafogakból készült ékszereket magas rangú férfiak és nők viselték. A képen látható nyakék rendkívül vékony hajfonatokból álló „láncra” függesztett bálnafog faragvány.
 |
A hasonló jellegű, de más csontokból faragott ékszereket széles körben viselték és sok került ajándékként európai és amerikai múzeumokba és magángyűjteményekbe.
|
|
A maorik is viseltek bálnafog függős nyakláncokat (rei puta). A fog alsó részét emberi arcként faragták ki szemekkel. Orrot és szájat nem mindegyik darabnak alakítottak ki, a szemeket ki is festették. Inkább a 18. században viselték, később a tiki sokkal kedveltebb lett.
Az Art Deco (kb. 1920-1939)
Az Art Deco ékszerészei káprázatos darabokat – merészeket, rikítóakat, eredetieket és játékosakat – készítettek. A szecesszió korával ellentétben – amikor is a „sztárékszerészek” megkülönböztetett pozíciót vívtak ki és rendkívüli hatással voltak a többi szakmabeli személyre és cégre – az Art Deco évei alatt a tervezésen (design) volt a hangsúly és rengeteg figyelemreméltó alkotás úgy készült, hogy készítőjük teljesen ismeretlen, sőt gyakran még származási helyük is bizonytalan.
 |
A felhasznált anyagok elképesztően sokfélék voltak a hagyományosan nemes anyagoktól (arany, gyémánt rubint, igazgyöngy) a meghökkentően újakig (bakelit, króm, acél). Az igazgyöngy ekkor már rendkívül ritka volt és az ára az egekbe, de legalábbis felhőkarcolónyi magasságokba szökött (egy amerikai felhőkarcoló egy igazgyöngyből készült nyakláncért cserélt gazdát). A megoldást a tenyészett gyöngyök és a gyöngyimitációk jelentették. (Megjegyzés: igazgyöngynek, csak a természetes úton képződő gyöngyöt nevezhetjük, A manapság kapható tenyésztett gyöngyök NEM igazgyöngyök!!!)
 |
A drágaköveket is egyre jobb minőségű utánzatok váltották fel. Daniel Swarovski állította elő a legfinomabb ún. üvegpaszta gyöngyöket és kristályköveket, aki sok minden más miatt is nagy egyénisége az ékszerészetnek, és akinek a cége a mai napig működik. Róla bővebben ITT olvashatsz!
 |
A szabálytalan alakú tervek megvalósítása során rendkívüli pontosságot igényelt az anyagok vágása, összeillesztése és befoglalása. A korszak egyik legnépszerűbb anyaga a bakelit (műanyag) volt. Amellett, hogy ragyogó színekben lehetett előállítani, a megmunkálása is könnyű volt, akár esztergapadon is lehetett alakítani. Az 1897-ben feltalált galalith (kazein alapú műanyag) és lucite felhasználása szintén nagyon gyakori.
 |
A bizsu teljesen magára talált, nem volt többé az értékes ékszerek másolata, hanem divatot diktáló és a tömegfogyasztást meghatározó szerepet vívott ki. Coco Chanel és Elsa Schiaparelli volt az első a nagy divattervezők közül, aki bizsut viselt, divatosabbá és elegánsabbá téve azt a nemes ékszereknél. A 20-as és 30-as években nagyon sokféle ékszert viseltek:
- „fityegős” fülbevalót, amely kikandikált a rövidre nyírt haj alól;
- karkötőt, karperecet, amelyet gyakran a mezítelen felkaron hordtak;
 |
- rendkívül hosszú gyöngysorokat, ellensúlyozva a ruhák deréknál lejjebb eső szabásvonalát;
- látványos medálokat, díszítendő az újra feltárt dekoltázsokat;
- többfunkciós geometrikus, virágalakú vagy figurális klipszeket, amelyeket nem csak a fülcimpára, de a kalapra, táskára, gallérra, övre vagy cipőre is csíptettek.
 |
Az ékszerek motívumait megszámlálhatatlan hatás alakította, mint pl. az ősi egyiptomi – különösen Tutankhamon fáraó sírjának 1922-ben történt felfedezését követően -, távol keleti, törzsi afrikai, kubista, futurista, sőt gépészeti és építészeti (a piramisoktól a pagodákon át a felhőkarcolókig) befolyás is felfedezhető. Stilizált emberi fejek és alakok (fáraók, indián törzsfőnökök, kínai emberek, afrikai álarcok, stb.), állatok (agarak, gazellák, szarvasok, halak, stb.), virágcsokrok és virágkosarak, gyümölcsök, körök, négyzetek, háromszögek, cikk-cakkok, szalagok, automobilok, repülőgépek díszítették a divatos korabeli nőt.
 |
A korszak bizsuiparából kiemelkedett Csehország (Jablonec) – a kristálykövekből és gyöngyutánzatból előállított sajátságos stílusa folytán - és az Egyesült Államok – az elképesztő mennyiség folytán. A dolgozó nők konfekcióruháinak egyedivé tételére mi sem volt alkalmasabb, mint a bizsu. Az Egyesült Államok bizsuiparára Hollywood is nagy hatással volt, a filmkockákon látott ékszerek másolatait nagy mennyiségben ontották a gyárak. A bizsu angol nyelvű kifejezését – „costume jewellery” is innen vélik eredeztetni: vagy mint a mindennapi ruhaviselet, vagy mint a hollywoodi jelmezek kiegészítőjeként.
 |
A jabloneci üveggyöngyök világszerte való közismertségét érdekes példája ez a Észak-Amerikában készült népművészeti ékszer, amelyet cseh kásagyöngyökből szőttek a 19. században.
 |
A francia „ékszerházak” közül mindenképpen meg kell említeni a Cartier-t. Az 1847-ben alapított párizsi céget az alapító unokája, Louis Cartier tette igazán naggyá. Merész és konvenciómentes tervei, a színek és az egzotikum szeretete vezető ékszerésszé tették. Dekoratív bizsujain kívül sok minden mást is tervezett.
 |
Jelentős szerepe volt munkásságban az óráknak, amelyek mesés szépségűek darabok voltak. Az ő nevéhez fűződik az első karóra is. Kedvelt anyagai voltak többek között a jade és a korall, amelyet faragott díszítésekhez használt.
 |
René Lalique – aki közben teljesen az üveg megmunkálása felé fordult - az Art Deco időszakában csodálatos üvegékszereket készített. Jean Després és Raymond Templier nevéhez geometrikus, ipari-gépészeti motívumokkal díszített ékszerek kötődnek.
 |
A II. Világháború után
A ’40-es évek divatékszereit „koktél ékszereknek” is nevezzük, mivel a témák és ötletek izgalmas keverékét alkották. A merev, építészeti jellegű vonalvezetést érzékibb és legömbölyített formák, valamint figuratív motívumok váltották fel. Látványosan ötvözték az ellentmondásos elemeket: a természetest a mesterségessel, a nehézkest a könnyeddel, a statikust a mozgóval.
A koktél ékszerek a háborút követő szociális, gazdasági és politikai felfordulás közepette keletkeztek. Megjelent a független, dolgozó nők tömege és a pénzügyi nehézségek az eladdig vagyonosabb nőket is a takarékosabb megoldások felé terelték, stílusbeli kompromisszumok nélkül.
 |
A művészi ékszerkészítésben is jócskán visszaesett gyémánt és a platina felhasználása. Inkább kevés mennyiségű aranyat munkáltak meg ügyesen úgy, hogy többnek látsszék. Alapanyagként a fémhulladékokat is felhasználták.
Divatba jött a fémek felületének strukturált díszítése, például a méhsejtre, a kosárfonásra, pikkelyekre, különböző ruhaszövetekre emlékeztető mintázatokkal. A motívumok között is gyakoriak voltak a drapériaszerű redők, ráncok, hajtások. A virágok mellett - amelyek örök témái az ékszerészetnek – egy sor gyermekien naiv figura jelent meg, mint a madárijesztő, a bohóc, a kertész, a virágárus, a balerina és csintalan állatkák. A nagymacskák – leopárd, tigris, párduc – méltóságot és luxust tükröző ékszerfigurák lettek. A természet által ihletett motívumokra jellemzővé vált az aszimmetria, amely tovább fokozta az ékszerek dinamizmusát és természetességét.
 |
Természetesen a II. Világháború nagy visszaesést okozott az ékszerészetben. A műhelyeket lerombolták, az eszközöket elkobozták, a mesterek közül sokat pedig a háborúban használatos precíziós műszerek készítésébe vontak be. Azon kevesek, akik képesek voltak újra kezdeni - pl. Cartier, Boucheron, Van Cleef & Arpels - éveken keresztül szenvedtek az alapanyagok hiányától. Az Egyesült Államok, illetve az európai ékszerházak amerikai leányvállalatainak ékszerművészetét jóval kevésbé érintette a háború. Olaszországban ezekben az években a Bulgari vitte a prímet a koktél ékszerek terén, Svájcban pedig a vezető óragyártók készítettek hasonló stílusú karórákat.
 |
Az ’50-es évekre ismét kettévált az ékszerészet: a híresékszerházak drágakövekkel borított luxus jellegű, de ugyanakkor a közízlésnek megfelelni kívánó ékszereire és a kisebb műhelyek által, olcsóbb alapanyagokból való, de egyedileg tervezett és művészi stílusú darabokra. A luxusékszerek a fehér, a gyémánt és a mozgás bűvöletében készültek, többféle formájú és vágású gyémántot kombináltak össze cikornyás, tekervényes, örvénylő, legyezőszerű és vízesés jellegű mintázatok megjelenítésére.
 |
A gyémánt mellett az ékszerházak szívesen és gyakran használták még a korallt és a lazúrkövet is. Például a korall katicabogár – önmagában, vagy egy arany levélkén egyensúlyozva és apró gyémántokkal pettyezve - kedvelt motívuma volt a Cartier divatháznak. A tengeri csillagok, kagylók és csikóhalak az óceán rejtelmeit voltak hivatottak tükrözni. A madarak és állatok megjelenítésében is a mozgásra összpontosítottak, például földet söprő farktollak, szélnek feszített szárnyak, kíváncsian a fény felé forduló fejek, ugrásban lévő lábak formájában. A stílus kiemelkedő alakja Pierre Sterlé volt, akinek művészetében ötvöződött a drága- és féldrágakövek barokkos egyvelege a kacsokká, indákká, tollakká formázott aranyhálókkal és –láncokkal.
 |
Ebben az időszakban számtalan festő és szobrász is az ékszerkészítés felé fordult, mint pl. a svájci Alberto Giacometti, vagy az olasz Bruno Martinazzi, akiknek művei erősen szoborszerűek voltak. A német Friedrich Becker repülőgépész mérnökből képezte magát ékszerésszé, témáit a gépészeti és űrtechnikai témákból merítve. Nevéhez fűződik az ún. „tenzió gyűrű” technika és a kinetikus – 4 dimenziós - ékszerek feltalálása. Előbbi lényege, hogy a köveket nem a foglalat tartja helyükön, hanem az ékszer elemeinek egymásra gyakorolt nyomása.
 |
A ’60-as évekhez közeledvén – az ékszerkészítés forradalmi változásainak hajnalán – alakult ki az ezüst ékszerek új divatja. Az ezüst nem volt drága, színe, fénye és megmunkálhatósága alkalmassá tette a kedvelt motívumok megjelenítésére.
 |
Skandináv hatásra – ahol már évtizedek óta merítettek a puritán népi stílusból - egyre letisztultabb formák jelentek meg, kerülve azt a túldíszítettséget, amellyel az európai ékszerészek elkápráztatni igyekeztek tehetősebb vásárlóikat. Az új stílusú ezüst ékszerek egyszerűbb vonalvezetésükkel, de az anyagban rejlő szépségek teljes kihasználásával készültek.
 |
Az Egyesült Államokban a háború alig vetette vissza a szakmát. Egy évtized alatt megtöbbszöröződött az ékszerészek száma. Európából is sokak kényszerültek ott keresni új lehetőségeket, magukkal hozva a Bauhaus tanításait, amely művészeti alkotóműhely az anyagok pontos ismeretére alapozott és elfogadta az alkotás eszközeként a gépeket és új technológiákat. Mindezen hatások tovább erodálták az ékszerészet és a szobrászat közötti határt.
A ’60-as évektől napjainkig
A ’60-as évek ifjúság kultusza hatalmas és túlzó ékszereket eredményezett. A bizsu akrilból készített, élénk színű, vastag gyűrűket és karpereceket, vagy hatalmas gyöngyökből álló nyakláncokat jelentett. A nagy kísérletezések korszaka stílusok különféle keverékét hozta magával, a népiesen át a cigányosig, de hatott rájuk például az első Holdra szállás és a hírességek iránti felfokozott rajongás is. Anyaguk és stílusuk folytán azonban ezek a bizsuk „eldobhatóak” voltak és hamar kimentek a divatból.
 |
 |
A következő évtized elejére az igényesebb kézműves munka és a természetes anyagok felé fordult az érdeklődés, divatba jött a fa, a tollak, a türkiz. Az üveg és a zománc használata folyamatosan jelen van az elmúlt 60-70 év ékszertörténetében.
 |
A ’80-as éveket a márkaőrület és a csillogás vágya fémjelezte. A pazarul csillogó kőutánzatok viselete még nappal is elfogadott volt, és rendkívül elterjedt a különböző márkajelek ékszerbe foglalása.
 |
A tervezők vissza-visszanyúltak a viktoriánus, a szecesszió és Art Deco korába, de az alapanyagok új kombinációjából – üveg, tükör, fa, papírmasé, műanyag fólia, sokféle fém, textil, műgyanta, stb. - valósították meg a motívumokat.
 |
A ’90-es években a millenniumi nosztalgia visszahozta a retro stílusokat és a klasszikusabb formákat és anyagokat. Visszatértek az üveggyöngyök – Muranóból és Jablonecből -, a strassz, a zománc és a gyöngyutánzatok.
 |
Mindeközben az ékszerészet kifejező eszközzé, művészeti ággá vált. A nagy nevek – Cartier, Bulgari, Boucheron, Asprey és Tiffany – továbbéltek, de közben megjelent az ékszerészek új generációja, akiknek művészete szoros rokonságot mutatott a szobrászattal. A művészeti iskolákból sokrétű tudással kerültek ki, és munkáikkal lebontották a művészeti ágak közötti korlátokat:
- egyes ékszerek kisplasztikaszerű alkotások, amelyek dísztárgyként is „használhatóak".
 |
- mások kép- vagy festmény jellegű darabokat készítenek;
 |
- megint mások elmossák a ruházat és az ékszerek közötti határokat;
 |
- sokan társadalmi mondanivalójuk kifejezésére készítenek megdöbbentő ékszereket;
 |
- vannak, akik nem az ékszer mondanivalójában, hanem anyagában közvetítik nézeteiket.
 |
A művészek öntörvényűek, nem igyekeznek mások technológiáját vagy stílusát utánozni – mint láttuk a megelőző korok, pl. a szecesszió idején – hanem új saját megoldásokat keresnek. Az alkotásokat sokszor nem csak a kreativitás és a tudás, de a véletlen, vagy az anyagokkal végzett kísérlet is alakítja.
 |
Folytatódott és ma is tart a felhasznált anyagok rohamos bővülése, így gyakorlatilag bármiből készítenek ékszert. Többen elutasítják a nemesfémek és drágakövek használatát, elitistának tartva azokat. Mindezzel érvényét veszíti a bizsu és az ékszerek közötti megkülönböztetésre a 18. században meghonosodott fogalom. Egyáltalán nem ritka, hogy egy tömeggyártott aranylánc a töredékét sem éri egy egyedi művészi alkotásként készült műanyag ékszernek. Manapság még befektetésként is jobban megéri bizonyos múlt század eleji bizsuk gyűjtése, mint több kiló tömeggyártott arany ékszer megvásárlása.
Mire is szolgálnak az emberiség életében – az ősidők óta - az ékszerek? Amulettként megvédelmeznek minket. Eszközként szolgálnak ruházatunk rögzítésére, összefogására. Szimbolizálják társadalmi hovatartozásunkat, rangunkat és szerepünket. Használhatóak fizetőeszközként, vagyontárgyként, befektetésként. Közvetíti az alkalom iránti tiszteletünket. Harmóniát teremt öltözékünkkel. Lehetőséget ad önmagunk – érzelmeink, hangulatunk, meggyőződésünk – kifejezésére akár készítőjeként, akár viselőjeként.
Az igényes bizsu ugyanolyan szemet gyönyörködtető látvány, mint a valódi ékszer és készítéséhez magas szintű kézműves tudás szükségeltetik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az elmúlt 100 év nagy ékszertervezőinek – Chanel, Dior, Haskell, Schiaparelli, Trifari, stb. munkássága, amelyben a bizsuk kiemelkedő arányt érnek el.
Forrás:
Janet Swarbrick: The Decorative Arts Library – Jewellery, Eagle Editions, 1998
Judith Miller: Divatékszerek, Helikon Kiadó, 2004
Dr. Göran Burenhult: Az ember képes története - Az első emberek, Officina Nova Kiadó, 1995
Jane McIntosh és Clint Twist: Civilizációk, a történelem első tízezer éve, Alexandra Kiadó
A kairói Egyiptomi Múzeum képes kalauza, Geographia Kiadó, 2003, szerkesztette: Alessandro Bongioanni, Maria Sole Croce, Laura Accomazzo
Henry de Morant: Az iparművészet története a kezdetektől napjainkig, Corvina Kiadó, 1976
Kalla Gábor: Mezopotámiai öltözködés, 2003
(http://www.freeweb.hu/ookor/archive/cikk/2003_4_kalla.pdf )
British Museum: http://www.britishmuseum.org/
National Museums of Scotland: http://www.nms.ac.uk/
Egyiptomi Múzeum, Kairó: www.egyptianmuseum.gov.eg
The Metropolitan Museum of Art : www.metmuseum.org
http://en.wikipedia.org/wiki/Jewelry
http://www.newscientist.com/article.ns?id=dn4892
http://en.wikipedia.org/wiki/Blombos_Cave
http://www.svf.uib.no/sfu/blombos
http://www.rc.ru/~ladygin/sungir/index.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Puabi
http://www.allaboutgemstones.com/jewelry_history_mesopotamia.html
Magyar Elektronikus Könyvtár: http://mek.niif.hu/ (Magyarországon talált szkíta aranyszarvas díszek)
http://www.allaboutgemstones.com/jewelry_history_ancient_greek.html
http://www.allaboutgemstones.com/jewelry_history_ancient_roman.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Fayum_mummy_portraits
Dumbarton Oaks Museum: www.museum.doaks.org
Domschatz Essen: www.domschatz-essen.de (zománcozott arany brossok)
Museum zu Allerheiligen: www.allerheiligen.ch (Schaffhausen ónix)
Musée National du Moyen Age (Musée Cluny): www.musee-moyenage.fr
http://wwwgeorgianjewellery.co
Muzeum skla a bižuterie v Jablonci nad Nisou: www.msb-jablonec.cz
www.scarabantiques.com (bakelit karkötő, galalith bross)
www.sassyclassics.com (bakelit nyaklánc a gyümikkel)
www.sheryls-artdeco.co.uk (kutyás galalith fülbevaló)
www.loveti.co.uk (Friedrich Becker tenziós gyűrű)
http://jewelry.1stdibs.com (Pierre Sterlé bross)
http://www.hermitagemuseum.org (Bruno Martinazzi karperec)
http://www.thelushlifeantiques.com (Georg Jensen nyakék)
http://www.hancocks-london.com
http://www.michellesvintagejewelry.com
ESKÜVŐI ÉKSZEREK
MINIATŰR ÜVEGFIGURÁK
KRISTÁLY ÉKSZER SZETTEK
FIGURÁK KRISTÁLLYAL
EGYEDI ÜVEGÉKSZEREK
RÓZSAFÜZÉREK
ÜVEG MEDÁLOK
