A rózsaszín párduc és a szőke nő – 1. epizód
2006 szeptemberében indult az Üvegpalota webáruház. Az első három hónap egy rémálom volt. Adatfeltöltés közben, beállítások közben, tartalom fejlesztés közben, „bankolás” közben, és egyébként meg napi 5-10 alkalommal egyszerűen „leszakadtam” a hálózatról. A modem megszűnt adatforgalmat jelezni, ledecskéi elsötétültek, majd újraindította magát. Közben persze minden mentetlen dolog elszállt és az adatfeltöltést, vagy tranzakciót, vagy bármit lehetett elölről kezdeni.
2-3 naponta bejelentettem telefonon, de először még elhinni sem akarták a dolgot. Mindig „megpingették” a modemet és az a tetű – mint ahogy a fogorvosi váróteremben is megszűnik a fogfájás – akkor bezzeg működött. Mondtam én, hogy az egész valahogy egy kontakt hiba szerű jelenségre emlékeztet, de szerintük ilyesmi egyszerűen nem lehetséges. (Hangsúlyból érezhető „háttérjelentés”: majd ez a liba fog itt nekünk eszet osztani.)
Aztán úgy az első másfél hónap után egyszer csak szerencsém volt és az egyik telefonos panaszkodás során a modem éppen akkor vesztette el az eszét, amikor a szolgáltató munkatársa kontaktusba akart lépni vele. Hoppá!
No jöttek úgy fél nap múlva, a koszos cipőjükkel végig gyalogoltak a nappali és a dolgozó szőnyegén és kicserélték a modemet. Azt hitték, hogy győztek, és kb. 3 órán keresztül én is. Ekkor azonban az új modem pontosan azt a hisztit adta elő, amit megboldogult elődje. Megint telefonálás.
(Itt tennék egy kitérőt a hibabejelentés telefonos módját illetően: tárcsázol, kapcsolás, zene, üdvözlés, közérdekű közlemény felolvasása, menü-labirintusban való kóborlás, azonosítók és jelszavak megadása, minden munkatársunk foglalt, a kapcsolásáig kérjük várjon, zene, pár perc múlva ismét bemondás, hogy várjunk még, zene ….. 5-35 perc ugyanez ………… és végre kapcsolják, és akkor megkérdezi, hogy ki vagy és mit akarsz. Csak azt tudnám, hogy mi a pitvarnak kell megadni az azonosítót és jelszót, ha az ügyintézőnek is be kell kérnie, hogy bármit is csinálhasson! A rekordom egy ilyen hívás teljes lebonyolítását illetően 42 perc!!!)
Na szóval ott tartottunk, hogy új modem. Ismét kiküldtek egy csapatot, ismét át a szőnyegen, végignéztek mindent, nem találtak semmit. Ekkor végre a házon kívüli dolgokra kezdtek gyanakodni és másnap egy csoport végigpásztázta a ház és az oszlop közötti vezeték szakaszt és az oszlopon lévő „kütyüt”. Semmit nem találtak, megint lezárták az ügyet.
A jelenség maradt, de már annyira elegem volt az egészből, hogy nem jelentgettem be. Aztán eltelt ismét egy hónap és szeles-esős november kezdett lenni. A szélben „vidáman” lengedeztek a kábelek és jelenség olyan gyakorivá vált, hogy szinte lehetetlen volt dolgozni. Nem volt más választásom, megint telefonálni kellett. Már ott tartottam, hogy a szignál első taktusainál is dührohamot kaptam … Természetesen hiába meséltem el az összes előzményt, elölről kezdődött minden: modemezés, szőnyegtiprás, oszlopmászás, semmi … Megint bejelentés ….
Valószínűleg a hibaelhárító részlegen legendává válhattam, mert már őket is kezdte bosszantani a dolog. (Hangsúlyból érezhető „háttérjelentés”: Nagyon unjuk már az öreg <sípjel1>-t, valamit csináljatok a <sípjel2> netjével, mert <sípjel3> szúrom magam, ha megint telefonál!)
November végén egyszer csak megjelent az „elit alakulat”, amely 1 fő udvarias és szimpatikus kinézetű, az eddigieknél legalább 10 évvel idősebb munkatárs volt. Úgy látszik, ő egyedül sem félt kijönni a helyszínre. Felmászott az oszlopra, azt mondta: „aha” és kicserélte a kütyüt, ami szerinte beázott és ezért „kontakthibás” volt. („<Sípjel>” gondoltam ekkor én!) Ez mindösszesen 5 percet vett igénybe. Mind a ketten reményünket fejeztük ki, hogy nem találkozunk többet és visszaültem dolgozni. Nem nagyon bíztam már semmiben, de aztán eltelt egy óra … aztán kettő … aztán egy nap … aztán kettő … aztán hetek és EZ a hiba nem jelentkezett többször.
Az általam levont konzekvencia: a kb. 18-20 „szakemberből” egy ért ahhoz, amit csinál, és ráadásul eszükbe sem jut, hogy oda kellene figyelni arra, amit az ügyfél mond.
1. epizód vége
