Úgy tíz napja érkezett a bolti postaládába a levélke a lomtalanításról. Drága adófizetői pénzen nyomtatott, drága adófizetői pénzen küldött levélke, tele hasznos tudnivalóval. Valószínűleg mindenki ismeri a lomtalanítás „kísérőjelenségeit”, de a nyóckerben vagy a kilenckerben igazán izgalmas, adrenalin-szint fokozó extrémsport ilyenkor bármit is csinálni.
Halottam valakiről, aki szerencsétlenségére éppen aznap költözött és az autóról lepakolt bútorokat azonnal „lefoglalta” egy guberáló csoport. Komolyan meg kellett küzdenie a saját bútoraiért!
Hiába írja a levélke, hogy mit tehetsz ki! Elvileg olvasni tudó emberek kiteszik a zsírosbödönt, kinn van a használt étolaj, kinn van a bepunnyadt festék és kinn van az akkumulátor. Meg egyéb sok más olyan anyag, amiről nem lehet megállapítani, hogy mi is az. Valószínűleg jobb is így. Legtöbbször csak a szag árulkodik arról, hogy ez valami „érdekes” dolog, aminek nem az utcán a helye még ilyenkor sem.
Hiába írja a levélke, hogy csak aznap tedd ki! Elvileg olvasni tudó emberek kiteszik egy nappal előbb és már a lomtalanítás előestéjén megkezdődik a kupacok vándorlása, hasonlóképpen ahhoz, ahogy a szél formálja a sivatagot. Elvesz egy kis homokot onnan és leteszi ide. Elvesz nagyon sok homokot innen és leteszi oda. Folyamatosan vándorolnak és formálódnak a homokkupacok, bár ennek valami természetes szépsége, valami lassan hullámzó tánchoz hasonlatos ritmusa.
Nem úgy a szemétkupacok formálódásának, amelyet csak kis mértékben a szél idéz elő. Emberi kezek túrják, dobálják szanaszét. Fel-felkapnak egy darabot innen, elcipelnek egy darabot onnan. Elveszik, forgatják, becsülgetik. Míg egyedül vannak. De egyre többen és többen lesznek, kezdik a „jobb darabokat” egymás elől kapkodni, sőt egymás kezéből kitépni. Ráfekszenek, ráülnek, csoportosan őrzik a kiszemelt prédát. Telefonálnak másoknak, ők is jönnek. Éhes piranja módjára tépik és marcangolják a kupacokat. Közben esznek, csecsemőt szoptatnak, beszélgetnek és hát ordítoznak is. Kosz, szag, lárma, tömeg, nyüzsgés!!! Egyszer csak lassan-lassan fogyogatni látszanak a kupacok. Aztán utolsó crescendo-ként megjelennek a nagy sárga autók és elnyelik a maradékot. Illetve a nagyját.
Még találni azért papírfecnit, negyedtéglát, fél pár lyukas zoknit, törmeléket, zsurmalékot, használt papírzsepit, és miegymást. Szétszélednek az emberek, csendesedik az utca. Már csak a szél fújdogálja, hengergeti és görgeti halkan a szétszóródott apróságokat néhány napig, amíg a lomtalanítás utolsó nyomai is elenyésznek, bár az „illóolajos” maszatfoltok néha hetekig is tartják magukat.
Az emberek pedig elkezdenek gyűjtögetni a jövő évi lomtalanításra.