Egy hógömb halálára - műhelytitkok

Már napok óta fontolgattam, hogy azt a Mikulásost ott a próbatükör előtti polcon elteszem. A Mikulás sajnos jó néhány hónapra aktualitását vesztette. Mégis halogattam a dolgot: jó lesz az ott dísznek, végtére is még tél van.

Aztán takarítás közben a partvissal megböktem a polcot, amely erre „letépte láncát”, vagyis a rögzítő csavarokat. Először vadló módjára lerázta a hátáról, ami rajta volt, majd egy szaltó után még rájuk is hasalt. Miután a nyomdafestéket nem tűrő gondolatok kiúsztak az agyamból, elkezdtem felmérni a kárt.

A szanaszét szóródott üvegcserepek és a lassan szétterülő folyadék arról árulkodott, hogy a hógömbnek annyi. Felemelve a polcot meglepetéssel vettem észre, hogy a gömb belsejében lévő figura egy doboz csillagmasni közé zuhant és így teljesen ép maradt. „Neked legalább van miért vigyorognod!” – közöltem vele és kíváncsian kézbe vettem.

Lehet vitatkozni a Mikulás kultusz szülte „ereklyék” művészi értékéről, de engem lenyűgözött a kb. 3 cm-nyi (tolómérő nem volt nálam) üvegfigura aprólékos kidolgozottsága. Aztán a többi alkotóelem vizsgálatába merültem. A gömb üvegfala meglehetősen vékony (még napokkal később is találtam belőle itt-ott). A folyadék vízszerű, szagtalan, pedig – mivel a „hó” olyan lassan ülepedik le benne – sűrűbbnek gondoltam. A „hó” leginkább a kókuszreszelékhez hasonlít, csak annál jóval finomabb (na és persze nincs kókusz illata). A hókupac, amelyen a figura állt, tulajdonképpen a „tartály” zárókupakja belülről. Nem tudom, hogy mivel ragasztották a fa talpba, de mozdíthatatlan volt.

Hát szemrevételezéssel ennyit sikerült megállapítanom a hógömb alkotórészeiről. Más típusú vizsgálati módszerekre (ízlelés, vegyi elemzés, stb.) nem vállalkozván elkezdtem összetakarítani. A kis üvegfigurát selyempapírba csomagolva eltettem. Jó lesz jövőre dekorációnak.

Na és persze nekiláttam megírni a selejtezési jegyzőkönyvet ...