Régebben azt sem tudtam, hogy léteznek. Mostanság heti 3 telefonhívásom biztosan van és a postafiókomban is hemzsegnek a bemutatkozó levelek. Nem tudom – biológiából annak idején még nem volt ez tananyag – milyen klimatikus viszonyok idézik elő a brókersejtek viharos osztódását.
Talán a rendszerváltás utáni újabb nagy mélypont okozta felismerés – miszerint még mindig képtelen a beérésre a szorgalmas és kitartó munka gyümölcse – sok embert új meggazdagodási lehetőségek felkutatására sarkall. Mivel eddig komoly tömegek nem tudtak hazánkban tőzsdei ismereteket és gyakorlatot szerezni, így tapasztalatlanságunk kiváló táptalaj lehet a brókermagoncok számára. Aztán ezt már csak locsolgatni kell egy kevéske kilátástalan jövővel az egyik oldalon és a rövidtávú nagy haszon ígéretével a másikon.
Nem tudhatjuk – honnan is tudhatnánk – hogy a tőzsdén sokkal többen vesztették el még a gatyájukat is, mint ahányan meggazdagodtak belőle, és azt hogy, valamicske esélye szinte csak a hosszútávú játékosoknak van. Ugyanis az embert a pszichéje eleve alkalmatlanná teszi a tőzsdén való „nyerésre”. Na mindegy, nem is a tőzsde pszichológiájáról akartam értekezni, hanem a brókerekkel való 1000. típusú találkozások élményét akartam Veled megosztani, kedves Olvasóm!
Némelyik olyan „Mindent tudni akarok!” típus (na erre szovjet mesére is lehet, hogy csak én emlékszem), aki „csak” be akar számoltatni a pénzügyeimről. Mások rámenősebbek. Mint egyikük, aki egy nagyobb online vállalkozás éppen zuhanó árfekvésben lévő részvényeinek megvásárlására igyekezett rábírni kissé TV Shop-os stílusban. Kb. ilyen volt:
- Asszonyom! Hallott ön már a …. cégről?
- Öhöm. - ez én voltam, kissé unottan, hátha a hanglejtés sejtetni engedi hozzáállásom lényegét.
- A cég részvényei most estek valamicskét, így nagyon kedvező üzleti lehetőséget tudok kínálni. Blablabla a cég fényezésére kettőnél biztos több mondatban. – dőlt belőle és én még azt hittem, hogy ezt egy faragatlan „öhöm”-mel meg lehet fékezni. Nem reagáltam, így folyt belőle tovább:
- x milliós, 2x milliós és 3x milliós csomagjaink vannak. Mondanom sem kell, hogy napokon belül legalább 30 %-ot fognak emelkedni az árak és így ez most nagyszerű befektetés. Blablabla a lehetőség polírozására szintén több mint 2 mondatban.
Éreztem, hogy itt keményebben kell fellépni, különben soha nem szabadulok:
- Köszönöm, NEM kívánok élni a lehetőséggel! – mondtam a NEM szót eléggé megnyomva.
- Micsoda? Ki akar hagyni egy ekkora üzletet? – A hangjában csodálkozás volt. Igazi, eredeti, hamisítatlan csodálkozás. Nem csak olyan eladós, megjátszós, hanem tényleg megdöbbent. Megpróbálta kitapogatni, hogy mi lehet a visszautasítás oka. Az első tippje az volt, hogy nem értettem, amit mondott:
- Asszonyom, még egyszer elismétlem, hogy a részvényárak legalább 30 %-os emelkedése várható.
- Értem, de én NEM kívánok részvényt vásárolni. – mondtam. Itt tört meg először a lendülete, itt vett először levegőt és talán itt érezte először úgy, hogy tényleg NEM akarok üzletelni vele. „Bizalmi válságra” gyanakodhatott a második körben, mert így folytatta:
- Asszonyom, én Bróker Béla vagyok és az elmúlt hetekben már többször beszéltünk. Megígértem, hogy jelentkezem, ha valami jó lehetőségről tudomást szerzek. – próbált a „közös múlt” emlékével operálni.
- Igen, emlékszem. (Hogyne emlékeznék! Nemhogy megígérte, de kész tényként közölte, hogy jelentkezni fog, bár a kutya sem kérte. Igaz, hogy nemet sem mondtam, mivel nem is hagyta.) -De már akkor is mondtam, hogy JELENLEG NEM aktuális ez a dolog a részemről. – válaszoltam és kezdtem gyanítani, hogy a JELENLEG szót nagyságrendekkel eltérő idősíkon értelmezzük. Utolsó rohamra indult:
- Asszonyom, ha nem vesz ilyen részvényt, akkor y millió forint haszontól esik el. Higgye el, hogy ….. blablabla a brókercég és a lehetőség fényének további emelésére. – A türelmem eléggé fogytán volt és a szavába vágtam:
- NEM SZERETNÉK RÉSZVÉNYT VÁSÁROLNI! – mondtam. Először a „beszélgetés” folyamán egy pillanatnyi csönd támadt és szörnyű gyanú fészkelte be magát az agyába. Mindeddig ilyesmit fel sem tételezett és még most is csak amolyan tárgyalástechnikai fogásként vetette be ezt a fordulatot:
- Csak nem azt akarja mondani, hogy NINCS x millió forintja? – tette fel kérdést. A hangjába hitetlenkedéssel vegyes lenézést kevert. Gondolta, hogy ezt a szégyent nem tudom elviselni és megmutatom, hogy igenis van! De elszámította magát:
- NINCS - feleltem, de korántsem szégyenlősen. Sőt! Szinte kihívóan és kérkedően vágtam oda, megtáltosodva a gondolattól, hogy végre megtaláltam a gyenge pontját.
- Hát akkor el fog veszíteni y millió forintot – förmedt rám és „lecsapta” a telefont.
A "diadal" mámorának szertefoszlása után elgondolkodtam azon, hogyan is lehetne elveszíteni y millió olyan forintot, ami soha sem volt az enyém. Aztán rájöttem, hogy manapság túl sok olyan ember van ebben az országban, aki képes erre. Képes olyan milliókat, sőt olyan milliárdokat elveszíteni, amiből egy fillér sem az övé.
Én azért mégis inkább más példaképek után néznék!
