Munkájuk egyik „mellékterméke” az, hogy az elégedett ember kihalt. Amint megvettük „életünk értelmét” azonnal a helyébe lép egy újabb feltétlenül szükséges tárgy, amire pénzt kell szereznünk. Vagyis örökké elégedetlenek vagyunk. Felturbósított álmaink hajhászása következményeképpen világunk messze meghaladta a fizikai, pszichikai és mentális adottságainkat.
Sokkal több találkozást (magyarul „encounter” :o))) kell megélnünk és sokkal nagyobb mennyiségű információt kell(enne) feldolgoznunk, mint amennyire károsodások nélkül képesek vagyunk. Ezért aztán megzizzenünk (finoman szólva stresszesek leszünk).
Van aki ezt a környezetében élők testi és/vagy lelki bántalmazása révén próbálja levezetni, van aki tudatmódosító szereken él. „Na jó, de hogy kerül ide a zenelejátszó?” – kérdezed most már türelmetlenül kedves Olvasóm!
Elmondom! Úgy, hogy próbáltam. Örültem neki, amikor megjelent és vettem is egyet. Úgysem volt soha időm zenét hallgatni, no de majd utazás közben …! Kezdeti lelkesedésem azonban hamar alább hagyott. A fülhallgató - technikai megoldástól függően - vagy széttrancsírozta a hallójáratomat, vagy lezsibbasztotta a fülkagylómat. A zsinórba mindig beleakadt valami. De mindez nem lényeges amellett, hogy a környezeti zajok miatt még a legpazarabban hangszerelt darabokból is csak a „tuc-tuc” jutott el az agyamig.
Vagyis a megoldás zenehallgatás céljára tökéletesen alkalmatlan. Hasonlóképpen vagyok az utazás közbeni olvasással is. Mivel állandóan min. harmincan vannak közvetlenül körülötted, nem sírhatsz és nem nevethetsz, nem félhetsz és nem szerethetsz. Figyeld csak meg a tömegközlekedési járműveken olvasókat: rezzenéstelen arcizmokkal és kifejezéstelen tekintettel merednek a betűkre. Vagy nagyon jól titkolják az érzelmeiket, vagy éppen az élmény, a katarzis van oda, amiért olvasunk.
Akkor mire jó drót a fülünkben és a könyv kezünkben? A fiam segített hozzá a megvilágosodáshoz. Hazafelé tartottunk egy élményekben gazdag családi programról és az autóban beszélgettünk. Aztán ő egyszer csak azt mondta: „Na, eltorlaszolom az agyamat!” , majd bedugta a fülét , megnyomott egy gombot a „gyufaskatulyán” és az útra meredt. Én pedig megértettem, hogy aznapra elérte a befogadható mennyiséget és most egy kis magányra van szüksége. Nem az egyedüllétre, egyedül élésre gondolok itt, hanem egy kis csöndes nyugalomra, ahol magad vagy és feldolgozhatod, ami veled történt. De életformánk többnyire megtagadja tőlünk ezt a lehetőséget.
Vagyis az Mp3 lejátszók titkos funkciója tulajdonképpen az, hogy elszigetel a világtól. A fülekből kivezető drótok megannyi táblák, amelyekre ez van írva: A világ előtt ZÁRVA! Sőt, mivel a zajjal a fülünkben még láthatunk, vannak, akik „dupla varrás jobban tart” alapon egy újságot, vagy egy könyvet is készenlétben tartanak.
Amennyiben Te kedves Olvasóm, most haragudnál rám, mert vagy ahhoz az egy ezrelékhez tartozol, aki képes valóban zenét hallgatni „gyufaskatulyából”, vagy mert lebuktál, kérlek ne tedd! Nem akarok különbnek látszani nálad és nem is vagyok. Én ma a Metrón a saját gondolataimmal torlaszoltam el az agyamat a külvilág elől és fejben „megírtam” ezt a szösszenetet. Mire ideértem, már csak gépelni kellett. Emiatt aztán igény is ébredt bennem egy olyan kütyü iránt, amely a gondolatok alapján képes lenne szöveget szerkeszteni és „természetesen” USB és/vagy Bluetooth csatlakozón keresztül már nyomhatnám is fel a szöveget a Naplómba. :o)))
