Swarovski és a kristályok

Daniel Swarovski és a Swarovski kristály

A fény játéka a kristályokban már valószínűleg gyermek korában megbűvölte Daniel Swarovskit. 1862-ben született – az akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Bohémiában – a mai Csehország területén, amely Európa legfontosabb üveg és kristály készítő centruma volt. Édesapjának kis üzeme egy volt a sok közül, ahol kristályt vágtak és csiszoltak.

Tanulóéveit édesapja mellett és más kristályvágó üzemekben töltötte. 21 éves korában járt Bécsben, az Első Elektromosság Kiállításon (1. Elektrische Ausstellung), ahol megihlette Siemens és Edison munkássága. Elhatározta, hogy kristályvágó gépet készít. Éjt nappallá téve dolgozott ötletén és 9 évvel később, 1892-ben jegyeztette be szabadalmát. Az általa feltalált szerkezet a világon először sokkal pontosabb és gyorsabb vágásra volt képes, mint amit manuálisan valaha meg tudtak valósítani.

1895-ben családostul a Tirolbeli Wattenbe költözött és sógorával gyárat alapítottak a találmány munkába állítására. Miért kellett szülőföldjétől olyan távol letelepednie? Elsősorban a vízi energia miatt, hiszen a géppel történő kristályfeldolgozás megnövelte az elektromos áram iránti igényt. Másrészről távol voltak a versenytársaktól, akik lemásolhatták volna az újdonságokat. Végül, de nem utolsósorban közel voltak a Párizsba tartó kereskedelmi utakhoz, márpedig Párizs volt az ékszerkövek legnagyobb felvevő piaca.

1919-ben új szabadalmat jegyeztetett be Tyrolit néven, egy csiszoló és polírozó gépet fejlesztett ki. A ’20-as években nagy divatja volt a gyöngyökkel és kristályokkal kivarrt „táncruháknak”. A jelentősebb divatstúdiók művészi szintre igyekeztek fejleszteni a kristályokkal való munkát, és együttműködésre kérték fel a Swarovskit. A kísérleteket újabb szabadalom követte, sikerült olyan kristályokkal díszített szalagot gyártani, amelyet közvetlenül a ruhára, cipőre vagy más kiegészítőre lehetett varrni.

1950-ben egy 25 éve tartó fejlesztő munkát koronáztak meg az ún. Swareflex márka bejegyeztetésével, amely a már 10 éve az utakon használatos különféle formájú és színű fényvisszaverő prizmák márkaneve lett.

Az ’50-es évek ismét újdonságot hoztak, ezúttal egy új kristálygyártási technológiának köszönhetően. A kristályok felületét vákuumban való gőzölés útján hajszálvékony fémréteggel vonták be. A gyár alapítójának unokájának, Manfred Swarovskinak és Christian Diornak az együttműködése hozta létre az „Aurora Borealis” kristályt, amely a szivárvány minden színében játszott. Az erőfeszítést viharos siker koronázta és az „AB” kristály egy teljesen új divatirányzatot hozott létre az egész iparágban, a legkülönfélébb színekben játszó fém bevonatos kristályok egész sorát. A sikeren felbuzdulva fejlesztette ki a Swarovski a „Tűzlabdát” (Fireball) – amely a tűz különböző árnyalataiban ragyogó sokszögű, fazettázott kristály labda volt – és a „Hangulatkövet” (Moodstone) – amely viselőjének kedélyállapotától függően változtatta színét.

A ’60-as években ismét új vizekre evezett a Swarovski, mégpedig csillárokhoz való kristályelemek készítésébe fogott. A termékválasztékot „STRASS®, the original” márkanév alatt hozták forgalomba és világszerte a csillárkészítők kedvencévé vált, tisztasága, fénytörő képessége és minősége miatt.

1975-ben mutatta be a Swarovski gyár az ún. Hot-Fix technológiát, amely lehetővé tette a kristályok rögzítését a ruházaton, hő és nyomás alatt, vagyis gyakorlatilag vasalással. 1976-ban egy kristály egérke nyitott új korszakot a „gyár” életében. Az egérkét további gyönyörű kristályfigurák követték, amelyek világszerte közkedvelt ajándék- és gyűjteménytárgyak. 1977-ben indították útjára az első – gyűrűkből, karperecekből, nyakláncokból és fülbevalókból álló – ékszerkollekciót. A Swarovski ékszereket azóta is a magas minőség és a kreatív tervezés fémjelzi.

1989-ben egy limitált példányszámú sorozatot adtak ki avantgarde tárgyakból, vezető olasz építészek és tervezők közreműködésével. Az 1993-as esztendő ismét a ruhaipar számára hozott újat. Az ún. Chrystal Mesh, amely egy puha és hajlékony anyag telis tele kristályokkal. Karkötők, órák, kézitáskák és tárcák díszítésére használják, például a Dolce & Gabbana vagy Louis Vuitton széles körben alkalmazzák.

2004-ben 94 új Swarovski bolt nyílt világszerte és megnyílt a cég virtuális múzeuma. Szintén kristálytörténeti érdekesség az általuk kifejlesztett ún. XILION vágás, amely a vágási felületek (fazetták) átrendezésével tovább fokozta a kristályok fénytörő képességét és ezzel ragyogását.

<A Swarovski kristályokat a világ minden szegletében használják. A cég által elért kiemelkedő minőség és az egyre növekvő igényes ügyfélkör érdekében hozta létre a cég a CRYSTALLIZED™ - Swarovski Elements márkát, amely a legkülönfélébb alakú, színű, felületű és méretű termékeket jelenti, amelyek bármely tárgy díszítésére alkalmasak. Bár a cég által közzé tett információk között nincs erre való utalás – nyilván üzleti titok-, más források szerint a Swarovski kristály anyaga ólomkristály. És itt tegyünk egy kis kitérőt, hogy mit is nevezünk, nevezhetünk kristálynak.

A kristály elnevezés a hegyi kristálytól ered, amely tisztaságával, fényével és fényvisszaverő képességével mindig is lenyűgözte az embereket. Először Muranóban – az 1450-es években - készítettek üvegből kristályutánzatot, amelyet „cristallo”-nak neveztek. A velencei ún. nátron üveget mangánnal színtelenítették. Az újfajta üveg az addigiaknál sokkal tisztább és ragyogóbb, valamint könnyen alakítható volt. A muranói mesterek rendkívüli formagazdagságú műveket készítettek belőle.

A következő évszázadban elterjedt a csiszolás és a vésés, mint díszítő eljárás. Ehhez azonban a „cristallo”-nál tömörebb anyagra volt szükség. Csaknem ugyanabban az időben – a 17. század utolsó harmadában – fedezték fel Csehországban a kálium-karbonát segítségével előállított ún. „cseh kristályt” (káliüveg) és Angliában az ólomkristályt (ólomüveg). Az új anyagokat nem lehetett olyan vékonyra fújni, így új technikák és eszközök jelentek meg a díszítésükre. Ezen üvegek tisztasága, tündöklő fénye és fényvisszaverő hatása már arra is alkalmassá tette őket, hogy a 18. századtól kezdve a bizsuipar is felhasználja őket a gyémánt, – illetve színezett formában – más színes drágakövek helyettesítésére.

Az üvegkristályok tehát kémiai értelemben nem kristályok – atomjaik nem alkotnak kristályrácsot, mint például a gyémánt (gyémántrács), a hegyi kristály (kvarckristály), a rubin (vörös korund kristály), vagy a smaragd (zöld berill kristály) – hanem a megjelenésükkel, a drágakövekéhez hasonló ragyogásukkal „érdemelték ki” a kristály elnevezést. Az üvegkristályokon kívül – amelyeket kizárólag egyes alkotóelemek (pl. az ólomdioxid) megfelelő arányban való jelenléte esetén nevezhetünk kristálynak - csodálatosan szép, ún. üveg köveket (glass stones) is készítenek, kiváló minőségű üvegből igényes technológiai környezetben. Ezeket – még ha megjelenésükben alig különböznek is pl. a Swarovski kristályoktól – nem nevezhetik kristálynak.

Az ékszeripar gyakori drágakő- és gyémánthelyettesítői még a cirkónia (nem tévesztendő össze a cirkonnal) és a különböző szintetikus drágakövek (spinell, korund, stb.)

<

Szabó Erzsébet: Kézi gyártású finomüvegek, Műszaki Könyvkiadó, 1980

Luca Melegati: Az üveg, Officina Nova Kiadó, 1995