Bevallom férfiasan, hogy amikor ezt az egészet elkezdtem, fogalmam sem volt mi az a postai lezárás. Amennyiben Te tudod, kedves olvasóm, akkor bizony a postailag igen képzettek parányi táborába tartozol.

A gyakorlati (ki)oktatásom akkor kezdődött, amikor először adtam fel ajánlott levelet értékbiztosítással. A súly kicsi volt, de az érték viszonylag nagy. Vásárlómmal egyeztetve úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, legyen csak biztosítva az áru.

Beadtam a csomagot a kitöltött nyomtatvánnyal, gondosan beikszelve mindent, amit kell. Nem is szóltak semmit, csak elővettek két-három kör alakú matricát amelyen „postazöld postafelirat” volt és „rányalták” a borítékra itt-ott. Aztán ismét egy szót sem szólva százegynéhány forinttal többről szólt a számla, mint amennyit előre kiszámoltam. (Mindig kiszámolom előre, mert sajnos hamar rájöttem ez feltétlenül szükséges.) Éppen olyan hangulatban voltam, hogy nem volt kedvem megkérdezni – már megint -, hogy miért is annyi. Rájuk hagytam, kifizettem.

Közben hűtlen lettem a „kispostához”, mert rájöttem, hogy a nagyokban korszerűbbek a „rendszerek” és jobban is értenek hozzá. Sokkal gyorsabb a csomagfelvétel és a számlaadás is. Szóval a következő értékbiztosításos levéllel már egy ilyen „európai műintézményben” próbálkoztam be. A „lyukon” bedugtam a cetlivel együtt és vártam. Megnézte és rám förmedt: „Mi a fenének erre értékbiztosítás?” Mondtam neki, hogy azért, mert a vásárlóm így kérte.

• Ez magának 900 forintjába fog kerülni – válaszolta ingerülten és már kezdte is „felnyalogatni” a matricákat. Amikor érdeklődtem, hogy miért is, akkor felvilágosított, hogy mert ehhez POSTAI LEZÁRÁS kell. Elhangzott a varázsige. Felderengett a múltkori matricanyalós eset, de nem rémlett a 900,- Ft.
• Biztos hogy ez a pár matrica ezer forintba kerül?
• De bizony ám! – mondta győzedelmes hangsúllyal. Az arcára ez volt írva: Majd adok én neked értékbiztosítást!

No, én szépen – vagy talán nem is olyan szépen - visszakértem a csomagot és otthon ismét elővettem a postai üzletszabályzatot és nagybecsű díjszabásmellékleteit. Az akkori díjszabás szerint talán 190 forint volt a postai lezárás. Ezért mélyebbre ástam, hogy vajon miért is akartak tőlem 900-at. A kutatómunka eredményeként kiderült, hogy valóban szükséges az értékbiztosított levelek és csomagok olyatén lezárása, amely a külsérelmi nyomok nélküli kinyitást lehetetlenné teszi. Ehhez azonban az is elég, ha saját kezűleg ragasztok fel öntapadós etiketteket és lepecsételem őket.  Nem akárhogyan kell pecsételni, hanem „tudományosan”, de ilyen mélyen nem akarok belemenni. Viszont a 900-as számnak sehol nem akadtam a nyomára.

Másnap visszavittem a csomagot a saját „postai lezárás művemmel” és az szép csöndben átment a vizsgán. Egyetlen szó nélkül felvették és még több pénzbe sem került. Nagyon büszke voltam magamra, hogy legalább a rejtély egy részét megoldottam: ők itt azt hiszik, hogy mindenki, aki fel akar adni egy levelet, előbb elolvassa az üzletszabályzatot, minden szolgáltatást ismer és akkor is kívülről fújja az aktuális díjszabást, ha álmából keltik fel. Ezért nem kérdeznek és ezért nem tájékoztatnak. Nem olvastad az üzletszabályzatot, de ide mersz jönni bármit is feladni? Hát magadra vess! Tőlünk ugyan semmit nem fogsz megtudni!

Csak a rejtély másik felére nem derült a fény a mai napig. Miért éppen 900? Vagy ez nem is rejtély, csak egyszerű át… akart lenni?